Karlovic hiába ütött rekordot jelentő 55 ászt, kikapott Hewittól

Vágólapra másolva!
2009.05.24. 23:42
Vasárnap elkezdődtek a 2009-es Roland Garros főtáblás küzdelmei, amelyek máris hoztak egy rekordot. A csúcs a horvát Ivo Karlovic nevéhez fűződik, ám a 208 cm-es óriás hiába ütött 55 ászt Lleyton Hewitt ellen, végül öt játszmában vereséget szenvedett az ausztráltól. A francia nézőknek nagyot kellett csalódniuk Amélie Mauresmóban, aki sima vereséget szenvedett a német Anna-Lena Grönefeldtől.
Mit tehettem volna még? – kérdezhetné Karlovic
Fotó: Reuters
Mit tehettem volna még? – kérdezhetné Karlovic
Mit tehettem volna még? – kérdezhetné Karlovic
Fotó: Reuters
Mit tehettem volna még? – kérdezhetné Karlovic

A Roland Garros – és általában a salakpályás versenyek – nem az ászokról és a nagy adogatókról szólnak, most mégis erről kell írnunk. Ivo Karlovic félelmetes szerváira alapozva az első két szettet egyaránt rövidítésben húzta be, de Lleyton Hewitt ismét megmutatta, hogy hatalmas küzdő.

Az ausztrálok korábbi világelsője a harmadik tiebreaket már megnyerte, majd 6:4-gyel egyenlített, a döntő játszmát pedig 6:3-ra hozta, így Karlovic hiába fejezte be a meccset 55 ásszal, nem ment vele semmire. Az eddigi rekordot a svéd Joachim Johansson tartotta a férfiak mezőnyében 51 ásszal, a Roland Garroson pedig Andy Roddick nevéhez fűződött a csúcs (37).

Marat Szafin simán lépett túl fiatal francia ellenfelén, Alexandre Sidorenkón, Andy Murray pedig még nála is kevesebb időt töltött a salakon Juan Ignacio Chela ellen.

A hetedik helyen kiemelt Gilles Simon viszont igencsak megizzadt Wayne Odesnik ellen, de végül a közönség támogatásával 3:6, 7:5, 6:2, 4:6, 6:3-ra legyőzte az amerikai játékost.

Továbbjutott még három spanyol kiemelt (Ferrer, Verdasco, Almagro) és Radek Stepánek is, aki a versenyt 2004-ben megnyerő Gastón Gaudiót búcsúztatta.

Ennek ellenére a Macska becenevű argentin nem volt letört a vereség után:

„Életem legszebb pillanatait ezen a helyen éltem át, így nagyszerű, hogy visszatérhettem ide – mondta a meccs után Gaudio, akinek szabadkártyára volt szüksége az induláshoz, mivel a világranglistán csak a 359. helyet foglalja el sorozatos sérülései után. – Sajnos kikaptam, de ez előfordul.”

Amélie Mauresmo valószínűleg sokkal nehezebben emészti meg, hogy már a „nulladik” héten elbúcsúzott. A 16. helyen kiemelt francia játékos 6:4, 6:3-ra kapott ki a német Anna-Lena Grönefeldtől. A 29 éves Mauresmón tehát továbbra is fog a Roland Garros átka, ugyanis még sosem lépett túl a negyeddöntőn a párizsi Grand Slamen (2003-ban és 2004-ben jutott be a legjobb nyolc közé).

Rajta kívül még az észt Kaia Kanepi esett ki a kiemeltek közül női egyesben.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (16 100 000 euró, salak)

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Ferrer (spanyol, 14.)–Gil (portugál) 6:2, 6:4, 6:4
Almagro (spanyol, 31.)–Calleri (argentin) 6:4, 6:1, 6:3
Gulbis (lett)–Querrey (amerikai) 7:6, 6:1, 3:6, 6:1
Petzschner (német)–Polansky (kanadai) 5:7, 6:2, 7:6, 4:6, 6:3
Verdasco (spanyol, 8.)–Serra (francia) 6:2, 6:1, 6:4
Murray (brit, 3.)–Chela (argentin) 6:2, 6:2, 6:1
Stepánek (cseh, 18.)–Gaudio (argentin) 6:3, 6:4, 6:1
Ouanna (francia)–Granollers (spanyol) 7:5, 2:6, 3:6, 7:6, 6:1
Kendrick (amerikai)–Brands (német) 6:7, 7:5, 7:6, 4:6, 6:3
Simon (francia, 7.)–Odesnik (amerikai) 3:6, 7:5, 6:2, 4:6, 6:3
Szafin (orosz, 20.)–Sidorenko (francia) 6:4, 6:4, 6:4
Hewitt (ausztrál)–Karlovic (horvát, 26.) 6:7, 6:7, 7:6, 6:4, 6:3
Cilic (horvát, 13.)–Hernych (cseh) 6:0, 6:4, 6:3
Szela (izraeli)–Lisnard (monacói) 6:4, 6:3, 4:6, 6:3
Golubjov (kazah)–Gremelmayr (német) 6:3, 6:3, 6:2
Montcourt (francia)–Lu Jen-Hszün (tajvani) 6:2-nél Lu feladta

AZ ELSŐ FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Nadal (spanyol, 1.)–Daniel (brazil)
Kunyicin (orosz)–Gabasvili (orosz)
Golubjov (kazah)–Gremelmayr (német)
Hewitt (ausztrál)–Karlovic (horvát, 26.)
Söderling (svéd, 23.)–Kim (amerikai)
Isztomin (üzbég)–Giraldo (kolumbiai)
Bozoljac (szerb)–Kiefer (német)
Ferrer (spanyol, 14.)–Gil (portugál)
Davigyenko (orosz, 10.)–Koubek (osztrák)
Junqueira (argentin)–Capdeville (chilei)
Massú (chilei)–Köllerer (osztrák)
Devilder (francia)–Wawrinka (svájci, 17.)
Almagro (spanyol, 31.)–Calleri (argentin)
Gulbis (lett)–Querrey (amerikai)
Petzschner (német)–Polansky (kanadai)
Verdasco (spanyol, 8.)–Serra (francia)
Murray (brit, 3.)–Chela (argentin)
Zverev (német)–Starace (olasz)
Tipszarevics (szerb)–Montanés (spanyol)
Ferreiro (brazil)–F. López (spanyol, 28.)
Stepánek (cseh, 18.)–Gaudio (argentin)
Montcourt (francia)–Lu Jen-hszün (tajvani)
Szela (izraeli)–Lisnard (monacói)
Cilic (horvát, 13.)–Hernych (cseh)
F. González (chilei, 12.)–Vanek (cseh)
Machado (portugál)–Vliegen (belga)
Ouanna (francia)–Granollers (spanyol)
Szafin (orosz, 20.)–Sidorenko (francia)
Hanescu (román, 30.)–Darcis (belga)
Juzsnij (orosz)–Müller (luxemburgi)
Kendrick (amerikai)–Brands (német)
Simon (francia, 7.)–Odesnik (amerikai)
Del Potro (argentin, 5.)–Llodra (francia)
Troicki (szerb)–Kubot (lengyel)
Bellucci (brazil)–Vassallo Argüello (argentin)
Fognini (olasz)–Andrejev (orosz, 25.)
Turszunov (orosz, 21.)–Clément (francia)
Santoro (francia)–C. Rochus (belga)
Bagdatisz (ciprusi)–Mónaco (argentin)
Benneteau (francia)–Tsonga (francia, 9.)
Robredo (spanyol, 16.)–Mannarino (francia)
Koroljov (orosz)–Gimeno-Traver (spanyol)
García-López (spanyol)–Seppi (olasz)
M. González (argentin)–Fish (amerikai, 22.)
Kohlschreiber (német, 29.)–Tomic (ausztrál)
Ferrero (spanyol)–Ljubicic (horvát)
Dabul (argentin)–Sztahovszkij (ukrán)
N. Lapentti (ecuadori)–Djokovics (szerb, 4.)
Roddick (amerikai, 6.)–Jouan (francia)
Hernández (spanyol)–Minár (cseh)
Navarro (spanyol)–A. Beck (német)
Gicquel (francia)–Schüttler (német, 27.)
Melzer (osztrák, 24.)–Roitman (argentin)
Rufin (francia)–Schwank (argentin)
Crivoi (román)–Greul (német)
Reynolds (amerikai)–Monfils (francia, 11.)
Blake (amerikai, 15.)–Mayer (argentin)
Pavel (román)–Haas (német)
Phau (német)–Chardy (francia)
Bolelli (olasz)–Berdych (cseh, 19.)
Mathieu (francia, 32.)–Recouderc (francia)
Ginepri (amerikai)–Andujar (spanyol)
Acasuso (argentin)–Ventura (spanyol)
Martin (spanyol)–Federer (svájci, 2.)



NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Djacsenko (orosz)–Johansson (francia) 2:6, 6:2, 10:8
Coin (francia)–Llagostera Vives (spanyol) 7:5, 6:2
Azarenka (fehérorosz, 9.)–Vinci (olasz) 6:4, 6:2
Barrois (német)–Salerni (argentin) 3:6, 6:1, 3:2
Kudrjavceva (orosz)–Lepchenko (amerikai) 6:3, 6:3
Vesznyina (orosz)–Brémond (francia) 6:3, 6:3
Dulko (argentin)–Paszek (osztrák) 6:1, 6:3
Grönefeld (német)–Mauresmo (francia, 16.) 6:4, 6:3
Petrova (orosz, 11.)–Embree (amerikai) 6:1, 6:2
Svedova (kazah)–Kanepi (észt, 19.) 7:6, 3:6, 6:2
Ivanovics (szerb, 8.)–Errani (olasz) 7:6, 6:3
Bacsinszky (svájci)–Loit (francia) 4:6, 6:4, 6:1
Pavljucsenkova (orosz, 27.)–Olaru (román) 6:3, 6:2
Li Na (kínai, 25.)–Domachowska (lengyel) 6:4, 6:2

AZ ELSŐ FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Djacsenko (orosz)–Johansson (francia)
Coin (francia)–Llagostera Vives (spanyol)
Pavljucsenkova (orosz, 27.)–Olaru (román)
Klejbanova (orosz, 23.)–Hercog (szlovén)
Szugijama (japán)–Rezai (francia)
Larcher de Brito (portugál)–South (brit)
Cohen-Aloro (francia)–Cseng Csie (kínai, 15.)
Azarenka (fehérorosz, 9.)–Vinci (olasz)
Barrois (német)–Salerni (argentin)
Meusburger (osztrák)–Hradecká (cseh)
Gallovits (romániai)–Suárez Navarro (spanyol, 22.)
Benesová (cseh, 32.)–Görges (német)
Kudrjavceva (orosz)–Lepchenko (amerikai)
Tanasugarn (thaiföldi)–Pin (francia)
Ivanovics (szerb, 8.)–Errani (olasz)
V. Williams (amerikai, 3.)–Mattek (amerikai)
Safarová (cseh)–Lisicki (német)
Vesznyina (orosz)–Brémond (francia)
Dentoni (olasz)–Szávay (magyar, 29.)
Cibulková (szlovák, 20.)–A. Bondarenko (ukrán)
Foretz (francia)–Flipkens (belga)
Dulko (argentin)–Paszek (osztrák)
Grönefeld (német)–Mauresmo (francia, 16.)
Petrova (orosz, 11.)–Embree (amerikai)
Jakimova (fehérorosz)–Sarapova (orosz)
Rus (holland)–Sanchez (francia)
Svedova (kazah)–Kanepi (észt, 19.)
Li Na (kínai, 25.)–Domachowska (lengyel)
Bacsinszky (svájci)–Loit (francia)
Pavlovic (francia)–Amanmuradova (üzbég)
Govorcova (fehérorosz)–O'Brien (brit)
Jankovics (szerb, 5.)–Cetkovská (cseh)
Rybariková (szlovák)–Mladenovic (francia)
Groth (ausztrál)–Laisne (francia)
Duque Marino (kolumbiai)–Csakvetadze (orosz, 26.)
Cornet (francia, 21.)–Ani (észt)
Gullickson (amerikai)–Cirstea (román)
Pironkova (bolgár)–Craybas (amerikai)
Dusevina (orosz)–Wozniacki (dán, 10.)
Bartoli (francia, 13.)–Parmentier (francia)
Garbin (olasz)–Morita (japán)
Razzano (francia)–Hantuchová (szlovák)
Makarova (orosz)–Medina Garrigues (spanyol, 18.)
Stosur (ausztrál, 30.)–Schiavone (olasz)
Wickmayer (belga)–U. Radwanska (lengyel)
Dokic (ausztrál)–Sprem (horvát)
Scheepers (dél-afrikai)–Gyementyjeva (orosz, 4.)
Kuznyecova (orosz, 7.)–Feuerstein (francia)
Voszkobojeva (orosz)–Mirza (indiai)
Sevastova (lett)–Czink (magyar)
Dechy (francia)–Bammer (osztrák, 28.)
Schnyder (svájci, 17.)–K. Bondarenko (ukrán)
Rogowska (ausztrál)–Kirilenko (orosz)
Mayr (osztrák)–Koritceva (ukrán)
De los Ríos (paraguayi)–A. Radwanska (lengyel, 12.)
Pennetta (olasz, 14.)–Glatch (amerikai)
B. Zahlavová-Strycová (cseh)–Domínguez Lino (spanyol)
Santangelo (olasz)–Martic (horvát)
Niculescu (román)–Wozniak (kanadai, 24.)
Peng Su-aj (kínai, 31.)–Martínez Sánchez (spanyol)
Kutuzova (ukrán)–Ondrasková (cseh)
Ruano Pascual (spanyol)–Vaidisová (cseh)
Zakopalová (cseh)–S. Williams (amerikai, 2.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik