Marija Sarapova kiélezett csatában nem bírt a másik két szépséggel

Vágólapra másolva!
2008.05.24. 18:39
A Nemzeti Sport Online az Ön véleményére kíváncsi, hogy kit tart a teniszvilág legcsinosabb játékosának. A teniszezőnők szépségversenye már a végéhez közeledik – már csak két jelölt: Ana Ivanovics és Marija Kirilenko van versenyben. Marija Sarapovának be kellett érnie a harmadik hellyel. A rendkívül kiélezett szavazáson mindhárom hölgy volt kieső pozícióban, ám végül Olvasóink mégis Sarapovát jutalmazták a legkevesebb vokssal. Írásunkban most az orosz lány pályafutásának érdekesebb epizódjait mutatjuk be, valamint újraindítjuk a szavazást, immár csak két jelölttel.
Marija Sarapova
Marija Sarapova
Marija Sarapova
Marija Sarapova
Sokáig úgy emlegették őt, mint az új Anna Kurnyikova. Ha esetleg valaki nem emlékezne a reklámbevételekből gyakorlatilag ötvenszer többet, mint a pályán kereső orosz hölgyre, ő az, aki az akkori Florida Panthers első két sorával járt – talán nem egyszerre.

Marija Sarapova legalább annyira csinos, mint Kurnyikova, csak emellett – alapjában véve nem elhanyagolható módon – teniszezni is tud.

Sarapova 1987. április 19-én, Nyaganban (akkori Szovjetunió) látta meg a napvilágot. Az amúgy fehérorosz származású család pont Marija születése előtt egy évvel települt át az említett városba. Nyolcévesen apjával az Egyesült Államokba emigrált, ahol a floridai Nick Bollettieri Teniszakadémián pallérozódott.

A 188 centiméteres szépség 2001-ben kezdett el versenyezni a felnőttek mezőnyében is, ahol teljesítményével nagyon hamar kiérdemelte, hogy a világ legjobbjai között tartsák számon.

Első tornagyőzelmét 2003. szeptember 29-én Tokióban szerezte, ahol a döntőben pont a magyar Kapros Anikó volt az ellenfele. Az igazán nagy áttörés azonban természetesen az első Grand Slam-győzelemmel érkezett el számára.

Szavazás

Ön szerint ki a csinosabb a két teniszezőnő közül?

Szavazatok száma: 5365

Ana Ivanovics
58 % (3094)
Marija Kirilenko
42 % (2271)
2004, Wimbledon, az ellenfél Serena Williams. Az előző mondatot leírni valamivel rövidebb ideig tartott, mint maga a mérkőzés – de nem sokkal, Sarapova a fináléban 6:1, 6:4-re lemosta a pályáról az amerikait. Nem mellékesen ezzel a győzelemmel Martina Hingis mögött a második legfiatalabb teniszező lett, aki GS-tornát nyert.

A siker után Sarapova nem esett vissza. Néha ugyan gyengébben teljesített a vártnál, de mindig sikerült a női tenisz élvonalában maradnia.

A négy évvel ezelőtti győzelme után 2006-ban és 2008-ban is nyert egy-egy Grand Slamet, ráadásul az előbbi sikere a US Openen, míg utóbbi az Australian Openen született. Azaz mindössze egy olyan nagy torna, a Roland Garros maradt, ahol nem tudott győzni.

Lehet, hogy két hét múlva már teljes lesz a „lőlap”...

ÍME A KÉT, MÉG VERSENYBEN LÉVŐ JELÖLT:

Ana Ivanovics
Ana Ivanovics

Marija Kirilenko
Marija Kirilenko
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik