Szávay Ágnes kiharcolhatja a fináléba jutást Gyementyjeva ellen

Vágólapra másolva!
2008.02.09. 11:24
Szávay Ágnes pénteki Daniela Hantuchova elleni sikerének köszönhetően szombaton délután kettő órától a fináléba kerülésért játszhat Jelena Gyementyjevával Párizsban a 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán. A magyar lány elismerően nyilatkozott orosz ellenfeléről, akivel még sosem mérkőzött pályafutása során.
Szávay Ágnes (képünkön) először találkozhat Jelena Gyementyjevával
Reuters
Szávay Ágnes (képünkön) először találkozhat Jelena Gyementyjevával
Szávay Ágnes (képünkön) először találkozhat Jelena Gyementyjevával
Reuters
Szávay Ágnes (képünkön) először találkozhat Jelena Gyementyjevával

A magyar versenyző pénteken két szettben verte 7:6, 6:1-re Daniela Hantuchovát, és ezzel 2-0-ra módosította egymás elleni mérlegüket. A Vasas teniszezőnője az MTI-nek nyilatkozott a szlovák elleni összecsapásról.

„Nagyon jól ment a játék, rendkívül fontos volt, hogy az első szettben sikerült fordítanom és a rövidítésben felül tudtam kerekedni Danielán - mondta a negyeddöntő után Szávay. - A második játszmában, 3:1-nél éreztem először, hogy megnyerhetem a meccset. Bejöttek az ütéseim, és ekkor már tulajdonképpen el is dőlt a csata.”

„Lényeges volt ennek a szettnek az eleje, amikor gyorsan vissza tudtam nyerni elvesztett adogatójátékomat – folytatta a magyar kiválóság. - Azt hiszem, egy kis taktika is volt abban, hogy riválisom orvosi ápolást kért. Meg akarta törni a lendületemet, de nem sikerült neki."

A Vasas tizenkilenc éves játékosa elismerően nyilatkozott elődöntőbeli ellenfeléről is, hiszen tiszteli a negyedik helyen kiemelt Jelena Gyementyjevában azt, hogy hosszú évek óta a legjobbak között van.

Szávay egyébként még nem mérkőzött meg soha a világranglista tizenharmadik helyén álló versenyzővel, így szombaton délután kerül erre sor először.

Az orosz klasszis egyébként a legjobb nyolc között Katerina Bondarenkóval találkozott, és két szettben, 7:5, 6:2-vel búcsúztatta is az ukránt. Gyementyjevának eddig nyolc WTA tornagyőzelme van, és eddig 2004 októberében jegyezték a legelőkelőbb helyen a világranglistán, akkor a negyedik volt.

A viadal másik ágán Anna Csakvetadze a hazai közönség előtt versenyzá Marion Bartolival mérkőzik majd. Az első helyen kiemelt orosz a negyeddöntőben három szettben búcsúztatta a korábbi világelső Amelie Mauresmót, míg a harmadikként rangsorolt francia honfitársát, Virginie Razzanót verte meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik