Szeles Mónika úgy tervezi, márciusban visszatér a pályára

Vágólapra másolva!
2007.12.04. 18:13
Harmadik karrierjére készül Szeles Mónika, aki úgy nyilatkozott a Los Angeles Timesnak, hogy márciusban visszatérne a pályára. Az amerikai színekben versenyző, de magyar állampolgársággal is rendelkező egykori világelső 2003 óta nem szerepelt nagy tornán.
Szeles Mónika utoljára 2003-ban indult Grand Slam-tornán
Imago
Szeles Mónika utoljára 2003-ban indult Grand Slam-tornán
Szeles Mónika utoljára 2003-ban indult Grand Slam-tornán
Imago
Szeles Mónika utoljára 2003-ban indult Grand Slam-tornán

Vasárnap ünnepelte 34. születésnapját Szeles Mónika, és az egykori világelső teniszező a rajongói számára nagyszerű bejelentést tett: úgy tervezi, márciusban visszatér a pályára.

A magyar állampolgársággal is rendelkező kiválóság ugyan hivatalosan soha nem jelentette be visszavonulását, a 2003-as Roland Garros óta (amikor kiesett az első fordulóban) nem szerepelt nagy tornán, csak néhány jótékonysági mérkőzésen tűnt fel.

Szeles abban az időben többször is sérüléssel bajlódott, Ausztráliában a bokájával voltak problémái, Franciaországba sem érkezett egészségesen. A Roland Garroson lábsérülései mellett a háta is fájt, ez is hozzájárult a Petrova elleni vereséghez.

A Floridában élő és amerikai színekben teniszező Szelest leginkább Lindsay Davenport példája motiválja, aki nem sokkal szülés után tért vissza, és remek játékkal meg is nyerte a bali tenisztornát.

A 34 éves klasszis úgy nyilatkozott a Los Angeles Timesnek, hogy harmadik karrierje kezdődik el márciusban, abban azonban szinte biztos, hogy egy teljes idényt nem tud végigjátszani. Tervei szerint azonban a Grand Slam-tornákon elindul, valamint pár nagyobb tornán is találkozhatunk a nevével.

Ausztráliában még biztos, hogy nem lesz ott Szeles, aki januárban határoz véglegesen a visszatéréséről, de Key Biscane-ben tervei szerint már pályára lép.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik