Tenisz, Davis Kupa: Haas New Yorkba utazik a mérgezés ügyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.11.08. 21:30
Tommy Haas, a németek kiváló teniszezője hamarosan New Yorkba utazik, hogy haj- és vérmintát vegyenek tőle; így próbálja meg bebizonyítani, hogy megmérgezték szeptemberben, az oroszországi Davis Kupa-mérkőzésen.
Az ezzel kapcsolatos vádat Alexander Waske fogalmazta meg a Bild című napilapnak adott szerdai interjújában, amelyben azt állította: egy orosz sportmenedzsertől azt hallotta, hogy társát megmérgezték a moszkvai szállodában. Waske szintén tagja volt az oroszok ellen szerepelt német válogatottnak.A szeptemberi elődöntő második napja után még a vendégek vezettek 2-1-re, de miután legjobb emberük, Haas gyomorrontása miatt szinte az egész szombat éjszakát a mellékhelyiségben töltötte és nem tudta vállalni a vasárnapi egyest, a zárónapon a címvédő fordítani tudott.A Német Tenisz Szövetség (DTB) illetékesei szerint nincs arra mód, hogy bebizonyítsák az esetleges mérgezést, ezért nem is tervezik, hogy megóvják az eredményt.Alekszej Szelivanyenko, az orosz szövetség alelnöke nevetséges hazugságnak nevezte a német spekulációt és megjegyezte: Haas és Waske alighanem túl sok kémfilmet látott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik