Marija Sarapova duplán veszített, Martina Hingis is kiesett

Vágólapra másolva!
2007.03.14. 10:06
Nagy meglepetéssel folytatódott Indian Wellsben a 2,1 millió dollár összdíjazású női tenisztorna: a végső győzelemre is esélyes Marija Sarapova ugyanis szettelőnyből veszített Vera Zvonarjova ellen, így a verseny után elveszíti első helyét a világranglistán. Az orosz szépség a második játszmában 5:4-nél a továbbjutásért adogatott, de nem élt a lehetőséggel, majd utána esélye sem volt a sikerre.
Marija Sarapova csalódást okozott szurkolóinak
Reuters
Marija Sarapova csalódást okozott szurkolóinak
Marija Sarapova csalódást okozott szurkolóinak
Reuters
Marija Sarapova csalódást okozott szurkolóinak
A viadalon tavaly veretlen Sarapova szinte megmagyarázhtatlan teljesítményt nyújtott a találkozó második felében, hiszen a második szett végétől sorozatban hét gémet bukott el, majd a szépítés után ismét elveszítette – nyolcadszor is – az adogatását, s ez Zvonarjova továbbjutását jelentette. Veresége azt jelenti, hogy az idei torna után a belga Justine Henin veszi át a vezetést a világranglistán.

„Nem értem mi történt, egyszerűen különös az egész. A mérkőzésért adogattam, s mindössze egy önhibát vétettem, elrontottam egy röptét. Ezután összeestem, nem mozogtam jól. Alig jöttek be az első adogatásaim, s ez esélyt adott ellenfelemnek” – magyarázkodott Sarapova.

Pedig a statisztikai mutatók alapján egyértelműnek tűnik, miért bukott el az eddigi világelső. A három játszma során 47 önhibája volt, 13 kettőshibát ütött. Ez pedig nem lehetett elég a sikerre.

Vera Zvonarjova 2004 óta először nyert honfitársa ellen.

Marija Sarapova búcsúja mellett más klasszis is kiesett: az egykori világelső Martina Hingist két játszmában búcsúztatta Daniela Hantuchova, míg a tehetséges Jelena Jankovics a kínai Livel nem bírt.

„Már a sorsolás megismerésénél tudtam, kemény mérkőzés lesz. Daniela jól tudja, mire vagyok képes, olvassa a játékomat” – mondta Hingis.

A férfiaknál nem született meglepetés: Rafael Nadal, Andy Roddick és Ivan Ljubicic is továbbjutott. A horvát klasszis nagy csatában győzte le David Nalbandiant.

INDIAN WELLS, NYOLCADDÖNTŐ
NŐK (2,1 MILLIÓ DOLLÁR)

Zvonarjova (orosz, 15.) Sarapova (orosz, 1.) 4:6, 7:5, 6:1
Kuznyecova (orosz, 2.) Szugijama (japán, 16.) 6:2, 6:2
Hantuchova (szlovák, 14.) Hingis (svájci, 3.) 6:4, 6:3
Golovin (francia, 13.) Petrova (orosz, 4.) 6:2, 1:0-s állásnál Petrova visszalépett
Vaidisova (cseh, 6.) Bartoli (francia) 4:6, 6:3, 6:2
Li (kínai, 12.) Jankovics (szerb, 7.) 6:3, 7:6 (7-1)
Bammer (osztrák) Ivanovic (szerb, 10.) 6:7 (6-8), 6:0, 6:3
Peer (izraeli, 11.) Csakvetadze (orosz, 8.) 6:4, 7:6 (7-2)

INDIAN WELLS, NYOLCADDÖNTŐ
FÉRFIAK (3,28 MILLIÓ DOLLÁR)

Nadal (spanyol, 2.) Ferrero (spanyol) 6:1, 6:1
Roddick (amerikai, 3.) Gasquet (francia, 15.) 7:6 (7-3), 6:3
Ljubicic (horvát, 8.) Nalbandian (argentin, 10.) 2:6, 6:4, 6:2
Chela (argentin) Russell (amerikai) 6:4, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik