Téli olimpia: Virtue és Moir újra a csúcson, jégtáncban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.20. 05:27
null
Tessa Virtue, Scott Moir újra a csúcson! (Fotó: AFP)
Nem született meglepetés a jégtáncosok kűrjében, a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet a kanadai Tessa Virtue, Scott Moir páros szerezte meg, ők ketten 2010 után ismét a dobogó legfelső fokára állhattak.

 

Ugyan a kűrjükre kevesebb pontot kaptak, mint az Európa-bajnok francia Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron páros, ám a rövid program során olyan előnyre tettek szert, amiből még maradt, igaz, kevesebb mint egy pont. A harmadik helyre az amerikai Shibutani-testvérpár jött fel, megelőzve honfitársaikat.

A kanadaiak immár harmadik olimpiai bajnoki címüket ünnepelhették, hiszen 2010-ben egyszer már állhattak a dobogó tetején és tagjai voltak a Pjongcsangban győztes csapatnak is. Emellett Szocsiban két ezüstérmük is volt a csapatversenyben és jégtáncban.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
MŰKORCSOLYÁZÁS, JÉGTÁNC
1. Tessa Virtue, Scott Moir (Kanada) 206.07 pont
2. Gabriella Papadakis, Guillaume Cizeron (Franciaország) 205.28
3. Maia Shibutani, Alex Shibutani (Egyesült Államok) 192.59
4. Madison Hubbell, Zachary Donohue (Egyesült Államok) 187.69
5. Jekatyerina Bobrova, Dmitrij Szolovjov (Orosz csapat) 186.92
6. Anna Cappellini, Luca Lanotte (Olaszország) 184.91

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik