Téli olimpia: tovább tart a holland uralom gyorskorcsolyában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 15:12
null
Ireen Wüst ötödik olimpiai bajnoki címét szerezte (Fotó: AFP)
A női 1500 méteres táv döntőjével folytatódott hétfőn a gyorskorcsolyázók programja a Pjongcsangban zajló téli olimpián. A győzelmet a holland Ireen Wüst szerezte meg a japán Takagi Miho és a holland Marrit Leenstra előtt.

A holland versenyző összességében az ötödik aranyérmét és a tizedik érmét szerezte az olimpiák történetében, s utóbbiban ő lett a legeredményesebb gyorskorcsolyázó és a legeredményesebb holland olimpikon is. Ő az első sportoló a téli ötkarikás játékok történetében, aki négy különböző olimpián nyert egyéni aranyérmet.

A hollandok fölényére jellemző, hogy az eddigi befejezett mindhárom versenyszámot ők nyerték meg, a két női számban (3000 és 1500 méter) a japán Takagi érme volt az első, amely nem az övék lett. Amúgy, ha nincs a japán versenyző, akkor megint hármas holland siker születik.

„Hihetetlen érzés ez az arany. Tizenkét év telt el azóta, hogy először olimpiai dobogó tetején állhattam, ez az ötödik aranyérmem és a tizedik érmem. Három éve azzal az egy céllal hoztam létre a saját csapatomat, hogy megint megnyerjem az olimpián. Bejött, és ez fantasztikus. Huszonkét családtagom volt a lelátón, hogy az utolsó olimpiámon buzdítsanak – ez nagyon sokat segített. Boldog és büszke vagyok. Mindig mögöttem állnak és szeretnek, mindegy, jól teljesítek vagy rosszul, nyerek-e vagy veszítek. Ismerik az utat és ismerik a hullámhegyeket, hullámvölgyeket is” – nyilatkozta a verseny után Wüst.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
GYORSKORCSOLYA, NŐI 1500 MÉTER
1. Ireen Wüst (Hollandia) 1:54.35 perc
2. Takagi Miho (Japán) +0.20 mp hátrány
3. Marrit Leenstra (Hollandia) +0.91
4. Lotte van Beek (Hollandia) +0.92
5. Brittany Bowe (Egyesült Államok) +1.19
6. Kodaira Nao (Japán) +1.76

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: az időjárás ismét közbeszól, rövid lesz a fáklyaátadó

Téli sportok
5 órája

Jászapáti Péter: „Nem húzzuk be fülünket-farkunkat”

Téli sportok
7 órája

Széllel szemben – Kovács Erika jegyzete

Téli sportok
2025.11.30. 23:25

Milánó 2026: nincs tartalék terv a nagy jégkorongcsarnok pótlására

Téli sportok
2025.11.30. 13:45

Rövid pályás gyorskorcsolya: ha nem kap sárga lapot vasárnap, olimpiai induló a férfiváltó!

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: életben maradtak a női váltó olimpiai esélyei

Téli sportok
2025.11.27. 21:22

Kirsty Coventry elérzékenyült az olimpiai láng fellobbanásakor – videó

Téli sportok
2025.11.26. 12:03

Nem indulhat Victoria Carl olimpiai bajnok sífutó a milánói ötkarikás játékokon

Téli sportok
2025.11.25. 21:32
Ezek is érdekelhetik