Téli olimpia: Nem nézek visszafelé – a döntőre hangol Liu Shaolin Sándor

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.21. 19:07
null
Liu Shaolin Sándor érmet akar nyerni a váltóval (Fotó: AFP)
Szó szerint a döntő csata jön csütörtökön: férfiváltónk az olimpiai éremért lép jégre a kangnungi Jégcsarnokban.

 

Akkor tessenek bekapcsolni a biztonsági öveket!

Itt bizony nagy utazás lesz: gyors, vérre és éremre menő, gyilkos harc várható a dobogós helyekért a rövid pályás gyorskorcsolyázók férfi váltóversenyének döntőjében.

Dél-Korea, Kína, Kanada és Magyarország – az elmúlt évek nagyszerű szereplései után persze vártuk, sőt ne tagadjuk, elvártuk, hogy a fiúk bejussanak a fináléba, s ezt majd' másfél hete remek futással teljesítette is a Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba összetételű kvartett.

Amely így, ebben a felállásban veszi fel a harcot a másik három csapattal csütörtökön is. És érmet akarnak a fiúk, ebben nincs vita közöttük. Ahogy szerencsére semmi másban sem.

Jó a hangulat, a csapatból mindenki szépen mozgott az edzéseken, nem hátráltatott minket semmi abban, hogy jól felkészüljünk a váltódöntőre. Múlt hét kedden volt az elődöntő, azóta nehéz másra gondolni, mint a fináléra. Szeretnénk érmet nyerni" ha így lesz, Knoch Viktor egyértelműen pályafutása csúcsára ér.

Legyen így...

Bánhidi Ákos edző úgy véli, a két ázsiai csapat lehet az igazán kemény dió, no nem mintha a kanadaiak ne lennének kiválóak, csakhogy: „A kanadaiak negyedik embere nem olyan jó, kicsit kilóg a sorból, ott lehet valamit keresgélni."

Persze nem kell megijedni a többiektől sem, többször láttuk már, hogy a mieink képesek a kínaiak közül bárkit és a dél-koreaiakat is megverni, ráadásul Liu Shaolin Sándor szemmel (is) láthatóan túltette magát a szombati „kudarcon": „Fejben próbálok erős maradni. Kedden jól összeraktam előre az ötszázas futamomat is, visszafelé pedig nem nézek – így, ezzel a felfogással vágok neki az utolsó versenynapnak is."

Annak a napnak, amelyen végre-végre tényleg megszülethet az a hőn áhított magyar érem, és egyelőre elégedjünk meg ennyivel, ne boncolgassuk tovább, hogy az milyen színű lehet...

A fiúk sem teszik ezt, csak az ötezer méterre készülnek, és még valami másra.

A legfontosabb az, hogy ne zárjanak ki minket – mondta Liu Shaoang. – Mindenki a legtöbbet hozza ki majd magából, ebben biztos vagyok. Nem hiszem, hogy probléma lesz."

Higgyünk neki – jelentsen bármit is a fiatalabbik Liu utolsó mondata...

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
11.00:
férfi 500 m (Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang), női 1000 m (Keszler Andrea) (Tv: M4 Sport), negyeddöntő, elődöntő, döntő
13.00: férfi 5000 m váltó, döntő (Magyarország) (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik