Téli olimpia: „Nagyon szeles lesz” – veszélyben még két alpesisí-versenynap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 10:40
null
Hétfői állapotok a pályán (Fotó: AFP)
Markus Waldner, a téli olimpiai alpesisí-versenyek igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján jelezte: elképzelhető, hogy kedden és szerdán is törölni kell a programot a kedvezőtlen időjárás miatt.

Az alpesi sí mai versenyeit nem lehetett megrendezni, az óriás-műlesiklást már a nap elején „lefújták” a szervezők, mivel 60-70 km/h-s szél fújt, de ennél jóval erősebb lökések is érkeztek. A versenyt február 15-én, csütörtökön pótolják.

„Az előrejelzés sem holnapra, sem szerdára nem mutat változást. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy nagy széllökések mellett nem lehet elengedni a versenyeket. Holnap nagyon nehéz napunk lesz. Vagy éppenséggel nagyon könnyű, mert ha felkelünk és nem működik a sígondola, akkor annyi” – mondta a kissé fatalistává vált versenyigazgató, Markus Waldner.

Még a kapuk is majdnem kiszakadtak (Fotó: AFP)
Még a kapuk is majdnem kiszakadtak (Fotó: AFP)

Az eredetileg kiírt program akkor is változhat, ha a versenyzők el tudnak jutni a rajthoz, ugyanis megpróbálnak a szervezők minél kedvezőbb körülményeket biztosítani, és ha ez a versenyek késleltetésével jár, vállalják a csúszást. Amikor Waldner azt kérdezte egy koreai meteorológustól, hogy milyen időjárásra lehet számítani szerdán, a válasz „nagyon szeles” volt, nem kis derültséget kiváltva ezzel.

A szervezők abban reménykednek, hogy csütörtökön végre lehet versenyezni a csongszoni alpesisí-pályákon, az előrejelzés is azt ígéri, hogy az időjárás kedvezőbbre fordul.

Önkéntesek küzdenek a szél ellen (Fotó: AFP)
Önkéntesek küzdenek a szél ellen (Fotó: AFP)
embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
1 órája

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
1 órája

Vonn drámája: esése után helikopterrel kellett elszállítani a pályáról – videó

Téli olimpia 2026
2 órája

Téli olimpia: másodszor nyert a cseh és a dél-koreai vegyes páros curlingben

Téli olimpia 2026
2 órája

Ötkarikás csoda: egy fővel nőtt a magyar csapat létszáma a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
4 órája

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
5 órája

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
5 órája

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik