Téli olimpia: Nagy Konrád öt másodpercet kapott 1500 méteren

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.02.13. 13:45
null
Nagy Konrád a 29. helyen zárt (Fotó: MTI)
Nagy Konrád a 29. helyen végzett a férfiak 1500 méteres gyorskorcsolyaversenyében a pjongcsangi téli olimpián.



A győzelmet a holland Kjeld Nuis szerezte meg, aki 1:44.01-es eredményével 85 századot vert a szintén holland Patrick Roestre.

Nagy 1:49.01-gyel a 29. helyen zárt.

„Egyáltalán nem vagyok elégedett az időmmel. Ha futok egy ilyen időt, de azt érzem, hogy ez jó volt, megcsináltam úgy, ahogy kellene, akkor azt mondom, rendben, de ez most nem így volt" – értékelt a debreceni sportoló, aki szerint jól sikerült a rajtja, amit sokat gyakoroltak, ott is hagyta a kínai ellenfelét, de aztán „szétesett” a végére.

A magyar zászlóvivő elmondta, a bemelegítésnél még egész nyugodt volt, majd amikor bement a jégre a futam előtt, már kicsit izgult, de nem volt igazán stresszes. Saját bevallása szerint a második körben viszont fejben és technikailag sem volt már rendben.

„A következő versenyemig van még tíz nap, addig összeszedem magam, és a szám maga is rövidebb lesz. Remélem, a jég is picit jobb, gyorsabb lesz, mert nekem az jobban feküdne" – utalt arra, hogy jövő pénteken még 1000 méteren is rajthoz áll.

TÉLI OLIMPIA, PJONGCSANG
FÉRFI GYORSKORCOSLYA, 1500 MÉTER
Döntő
1. Kjeld Nuis (Hollandia) 1:44.01

2. Patrick Roest (Hollandia) +0.85
3. Kim Min Szok (Dél-Korea) +0.92
4. Haralds Silovs (Lettország) +1.24
5. Oda Takuro (Japán) +1.43
6. Bart Swings (Belgium) +1.48
…29. Nagy Konrád (Magyarország) +5.00

Legfrissebb hírek

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

Norvég győzteseket avattak a gyorskorcsolyázók összetett vb-jén

Téli sportok
2026.03.08. 18:45

Gyorskorcsolya: Stolz vezet az első nap után az összetett-vb-n

Téli sportok
2026.03.07. 18:13

Gyorskorcsolya sprint-vb: két holland aranyérem, Bejczi Botond a 24.

Téli sportok
2026.03.06. 22:45

„Édesanyámtól hozom a derűmet” – hatvanéves lett Hunyady Emese

Téli sportok
2026.03.04. 07:18

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30
Ezek is érdekelhetik