nemzetisport.hu 2014.01.21 23:15 Frissítve: 2014.12.21 01:34

Szocsi 2014: terroristák fenyegették meg a téli olimpiára készülő magyarokat!

Minden terrorfenyegetés, amely a szocsi olimpiával kapcsolatos, ijesztő, mindazonáltal erre is rátesz egy lapáttal, ha úgymond házhoz jön. Márpedig a Magyar Olimpiai Bizottsággal pontosan ez történt. Kedd este ugyanis azt az információt kaptuk, hogy a MOB-ot közvetlenül fenyegették meg a terroristák.

Szocsiban már fokozott a biztonsági jelenlét (Fotó: Reuters)

„Az információjuk sajnos igaz… – mondta nagy sóhajtás közepette Szabó Bence főtitkár a Nemzeti Sport megkeresésére válaszolva. – A szervezet nemzetközi e-mail címére angol és orosz nyelven érkezett levél, amelyben szocsi terrorcselekménnyel fenyegetik meg a magyar olimpiai delegációt, egyúttal felhívja a figyelmet arra, jobban tesszük, ha itthon maradunk.”

Szabó Bence tájékoztatta a történtekről a nemzetközi bizottság illetékeseit, akik elmondták neki: más tagországoknál is landolt hasonló tartalmú fenyegetés.

„A NOB és a szocsi szervezők visszajelzése szerint más ország nemzeti olimpiai bizottságai is kaptak fenyegető leveleket, és az illetékesek már nyomoznak az ügyben.”

A MOB már értesítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, az orosz szervezőket, valamint Magyarországon a Terrorelhárítási Központot, hogy fenyegető üzenetet kapott.

„Komolyan kell venni az ilyen üzeneteket. Az illetékesek feladata, hogy eljárjanak az ügyben" – mondta Borkai Zsolt, a MOB elnöke.

Hozzátette, a MOB még nem kapott választ a megkeresettektől, ugyanakkor tudomása van róla, hogy más, a szocsi olimpiára készülő országok olimpiai bizottságai is kaptak fenyegető tartalmú üzeneteket.

A február 8-án kezdődő téli olimpia elleni támadással az az iszlamista csoport fenyegetőzik, amely egy világhálóra feltett videoüzenetben magára vállalta a december végén Volgográdban elkövetett, 34 halálos áldozatot követelő merényleteket.

A CNN megkérdezte biztonsági szakértők szerint a szocsi olimpia maga a „Szent Grál”a terrorista szervezetek számára. Az orosz és amerikai szakemberek egyetértettek abban, hogy több terrorista szervezetnek is szándékában áll kihasználni a téli olimpiára irányuló hatalmas figyelmet.

„A terroristáknak nem is kell a belső biztonsági körbe bejutni Szocsiban, hogy sikeresek legyenek. Csak annyi kell nekik, hogy a környéken rettegést és bizonytalanságot tudjanak előidézni. Ehhez elegendő a volgográdihoz hasonló támadás. A terrorista szervezeteknek egyértelmű célja, hogy megszégyenítsék Putyint” – vélekedett a korábban az amerikai nemzetbiztonságnak dolgozó Juan C. Zarate.

Kedden a Fehér Ház bejelentette, hogy Barack Obama amerikai elnök telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyinnal a téli olimpia biztosításáról. Az amerikai hadsereg felajánlotta segítségét az oroszoknak, két, a Fekete-tengeren állomásozó amerikai hadihajó beszállhat az olimpiai biztosításba, amennyiben azt a házigazdák szükségesnek látják.

Az AP hírügynökség jelentése szerint az orosz biztonsági erők három női öngyilkos merénylő után indítottak kutatást, egyikük a gyanú szerint Szocsiban tartózkodik. Az AP szocsi tudósítója szerint a helyi szállodákban már figyelmeztető röplapokat is kihelyeztek.

A SPORTVEZETŐ A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN ELMONDJA, HOGY MILYEN LÉPÉSEKET TETT A MOB, ILLETVE A NOB; FELMERÜLT-E BENNE A VISSZALÉPÉS LEHETŐSÉGE; ÉS VAJON MIKÉNT REAGÁLT A LEVÉLRE A TERRORELHÁRÍTÁSI KÖZPONT? FARKAS NORBERT ALPESI SÍZŐNK MINDENESETRE MEGIJEDT…

2019.10.08 16:03:32

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Már túl van a varratszedésen is a több mint egy héttel ezelőtti műtét után a rövid pályás gyorskorcsolyázó.

2019.07.03 08:41:53

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

„Leginkább a fiúk technikája tetszik, az, ahogyan siklanak a jégen. Azt hiszem, sok mindent elleshetek tőlük.”

2019.05.18 09:46:00

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Ha olyan sikert érünk el Pekingben, mint szeretnénk, nem biztos, hogy szögre kerül a korcsolya.

2019.04.22 20:21:42

Téli sportok nemzetisport.hu

Az orosz síparadicsomban több mint 1700-an csúsztak egyszerre lenge öltözetben.

2019.03.20 21:56:44

Téli sportok KOHÁN GERGELY

A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok svéd játékos a sakkhoz hasonlítja sportágát.