MTI 2019.03.28 18:20 Frissítve: 2019.03.28 18:22

Szocsi 2014: orosz helyett svájci és lett arany bobban

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalosan Svájcnak és Lettországnak juttatta az aranyérmet a férfi kettes-, illetve négyesbobosok szocsi ötkarikás versenyében.

 

A NOB 2017 novemberében fosztotta meg az elsőségtől az oroszokat, mert Alekszandr Zubkov, aki benne ült a párosban és a négyesben is, érintett volt az orosz doppingbotrányban. Később csapattársáról, Alekszej Vojevodáról is ez derült ki.

Kettesbobban így a Beat Hefti, Alex Baumann svájci páros, négyesben pedig az Oskars Melbardis, Daumants Dreiskens, Arvis Vilkaste, Janis Strenga alkotta lett csapat lépett elő hivatalosan is győztessé.

Az ügy hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése állt, amely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel.

A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

2020.06.08 09:01:13

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

Nem teherként éli meg, saját magát motiválja azzal az olimpiai bajnok, hogy kimondja: újrázni akar 2022-ben, Pekingben.

2020.03.06 23:39:05

Téli sportok BERTA MIHÁLY

ALAPVONAL. Mikaela Shiffrin azt is jelezte, van ereje, kitartása s talán hite is visszafordulni és megkeresni a kivezető ösvényt, hogy elérjen a napsütötte sávig.

2020.02.10 15:23:43

Téli sportok SZABÓ GÁBOR

Király Ede és a Nagy testvérek párosa is győzött Oslóban, majd a londoni vb-n sem maradtak érem nélkül.

2020.02.07 20:40:59

Téli sportok KOVÁCS ERIKA

„Gyerekkoromban engem is büntettek meg a szüleim, de ez nem azt jelentette, hogy nem szeretnek.”

2020.02.07 23:28:57

Téli sportok L. PAP ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. Az MOKSZ egyszerűen nem dönthetett másként.