Szenzáció: kikapott az osztrák síugrócsapat

Vágólapra másolva!
2011.12.10. 18:14
null
Az osztrák síugrócsapat a legjobb összeállításban gyengélkedett (Fotó: Reuters)
Címkék
Négy helyszínen hat sívilágkupa-versenyt rendeztek szombaton. A hatból ötöt norvég versenyző nyert meg: csak a női biatlonosoknál győzött a fehérorosz Darja Domracseva. Petter Northug és Marit Björgen sífutásban, Jan Schmid északi összetettben, Emil Hegle Svendsen pedig a férfi sílövőknél nem akadt legyőzőre. A legnagyobb szenzációt azonban a síugrók csapatversenye hozta, amelyen a skandinávok 21 hónap után győzték le újra a verhetetlennek hitt osztrákokat.

Az előző idényben mindent megnyerő – hat vk-verseny és két világbajnoki cím – és az idei első, lahti versenyen több mint 100 ponttal győztes osztrák csapat most a legjobb összeállításában is gyengélkedett. Ugyan Thomas Morgenstern 139 méteres ugrásával az első csoport után is vezettek, ám David Zauner és Andreas Kofler sem váltotta meg a világot, így három ugró után mindössze két és fél pont volt az előnyük a németek előtt.

A pénteki egyéni verseny győztese, Gregor Schlierenzauer sem vitte túlzásba, mindössze 132 méterre szállt, szerencséjükre azonban a német Severin Freund ezt is alul tudta múlni, így az első sorozat végén valamivel több, mint kilenc pont volt a sógorok előnye, ám ezúttal már a norvégok előtt.

Ez aztán a Hilde–Morgenstern párbaj után négy pontra csökkent, A Romören, Zauner duó csatája után pedig meg is fordult, mert a pénteki egyéni versenyben negyedik osztrák csak 125 és fél métert ugrott, ráadásul majdnem el is esett, így a norvégok 17 ponttal vezettek.

Skletten sok múlt, mert az első sorozatban ő volt a leggyengébb norvég, ám most ő is 130 méter fölé ugrott. Kofler ugyan faragott valamennyit a hátrányból, de így is maradt 15 és fél pontos előnye a pénteki harmadik Bardalnak, a győztes Schlierenzauerrel szemben, amely átszámolva majdnem kilenc méter.

Az utolsó sorozatban már a helyezéseknek megfelelően ugrottak a versenyzők, azaz Schlierenzauer jött először: ő azonban a csapat leggyengébb ugrását produkálva csak 124 méterig jutott, így a norvégnak még egy 116 méteres biztonsági ugrás is elég lett volna a csapatsikerhez.

Bardal azonban nem bízott semmit a véletlenre, és egészen 139 méterig szállt, így téve fölényessé a norvégok győzelmét, a csalódott osztrákok felett, akik legutóbb 2010. március 6-án kaptak ki vk-versenyen, ugyancsak a norvégoktól.

SÍUGRÓ-VK, HARRACHOW (CSEHORSZÁG)
CSAPATVERSENY, HS 142
1. Norvégia (Hilde, Romören, Sklett, Bardal) 993,7
2. Ausztria (Morgenstern , Zauner, Kofler, Schlierenzauer) 956
3. Szlovénia (Damjan, Sinkovec, Prevc, Kranjec) 888,6

 

Petter Northug Davosban bizonyult a legjobbnak
Petter Northug Davosban bizonyult a legjobbnak

Ami a többi versenyhelyszínt illeti: teljes norvég sikert hoztak a sífutók davosi versenyei. A férfiak 30, a nők 15 kilométeren versenyeztek egymással szabad stílusban, s előbbieknél Petter Northug, utóbbiaknál pedig Marit Björgen győzött nagy fölénnyel, több mint 40 másodperccel. Az északiak fölényét jellemzi, hogy utóbbiaknál az első négy helyen norvég versenyző végzett.

SÍFUTÓ-VK, DAVOS (SVÁJC)
FÉRFI 30 KM-ES VERSENY (SZABAD STÍLUS)
1. Petter Northug (norvég) 1:07:43.8
2. Maurice Manificat (francia) +51.4
3. Lukas Bauer (cseh) +59.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Petter Northug (norvég) 455
2. Dario Cologna (svájci) 286
3. Johan Olsson (svéd) 259
NŐI 15 KM-ES VERSENY (SZABAD STÍLUS)
1. Marit Björgen (norvég) 35:59.5
2. Vibeke Skofterud (norvég) +41.8
3. Therese Johaug (norvég) +42.2
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marit Björgen (norvég) 546
2. Vibeke Skofterud (norvég) 389
3. Therese Johaug (norvég) 376

Északi összetettben is norvég siker született, az ausztriai Ramsauban. A síugrás után még a francia Jason Lamy-Chappuis vezetett, ám alig néhány másodperccel több riválisa előtt, s a 10 km-es sífutás végén Jan Schmid le tudta hajrázni őt, így az összetett vk-címvédőjének meg kellett elégednie a második hellyel, míg a harmadik a jelenlegi éllovas, a német Tino Edelmann lett. Érdekes, hogy az idei öt verseny mindegyikét más-más versenyző nyerte, s négyen – köztük Schmid is – pályafutásuk első vk-diadalát aratták.

ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, RAMSAU (AUSZTRIA)
GUNDERSEN
1. Jan Schmid (norvég) 22:05.8
2. Jason Lamy-Chappuis (francia) +2.4
3. Tino Edelmann (német) +3.0
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Tino Edelmann (német) 300 pont
2. Jason Lamy-Chappuis (francia) 254
3. Havard Klemetsen (norvég) 239

A férfi sílövők 12.5 km-es üldözéses versenyében is kettős norvég győzelem született: a két évvel ezelőtti összetett vk-győztes Emil Hegle Svendsen egytized másodperccel előzte meg honfitársát, Tarjei Bőt. A harmadik a svájci Benjamin Weger lett.

SÍLÖVŐ-VK, HOCHFILZEN (AUSZTRIA)
FÉRFI 12.5 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Emil Hegle Svendsen (norvég) 33:09.0 (2)
2. Tarjei Bö (norvég) +0.1 (1)
3. Benjamin Weger (svájci) +4.9 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Carl Johan Bergman (svéd) 225 pont
1. Emil Hegle Svendsen (norvég) 225
3. Tarjei Bö (norvég) 205

A kakukktojás a női 10 km-es verseny volt, amelyben a fehérorosz Darja Domracseva diadalmaskodott, azt a bravúrt végrehajtva, hogy a sífutás során lehajrázta a német Magdalena Neunert. Ugyanez ráadásul a második orosz Olga Zajcevának is sikerült.

SÍLÖVŐ-VK, HOCHFILZEN (AUSZTRIA)
NŐI 10 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENY
1. Darja Domracseva (fehérorosz) 29:34.4 (2)
2. Olga Zajceva (orosz) +0.3 (1)
3. Magdalena Neuner (német) +3.1 (2)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Magdalena Neuner (német) 264 pont
2. Kaisa Mäkäräinen (finn) 229
3. Darja Domracseva (fehérorosz) 225

Böngésszék télisport-adatbankunkat!






Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik