Síugró-vk: mindkét sorozatot Prevc nyerte Szapporóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.24. 11:17
Szombaton a japán Szapporóban folytatódott a sírugrók világkupa-sorozata. A győzelmet a szlovén Peter Prevc szerezte meg az osztrák Stefan Kraft és a cseh Roman Koudelka előtt. Az északiösszetett-versenyzők vk-futamát a német Eric Frenzel nyerte.

Ahogyan azt már a korábbi években megszokhattuk, a sztárok jelentős része nem vállalta néhány héttel a vb előtt az ázsiai utazást, de az összetett világkupa éllovasai nem engedhették meg maguknak ezt a luxust. Így aztán az első sorozatot követően éppen két dobogós, Prevc és az osztrák Michael Hayböck állt az élen holtversenyben, megelőzve a hazaiak egyik kedvencét, Kaszai Noriakit. Kraft a negyedik, Koudelka pedig az ötödik volt ekkor, valamivel több mint hárompontos hátrányban.

A második sorozatban aztán Koudelka 130 és féllel, Kraft pedig őt is fél méterrel túlszárnyalva vette át a vezetést. Kaszai viszont csak 122 és félig jutott, így már akkor sem volt dobogón, amikor már csak ketten voltak hátra. Prevc Krafthoz hasonlóan 131 méterig jutott, s ez elég volt a vezetés átvételéhez, az első sorozatban 132-vel a leghosszabbat ugró Hayböck viszont ezúttal 127-nél landolt, s végül csak negyedik lett.

Az összetett világkupában továbbra is a Négysáncverseny-győztes Kraft vezet, mostani sikerével azonban Prevc vette át a második helyet Hayböcktől. Hátránya valamivel kevesebb, mint száz pont, előnye viszont a másik osztrákkal szemben mindössze tizenöt.

Ugyancsak Szapporóban rendeztek futamot az északiösszetett-versenyzők számára is, s ezen a napon is az összetett világkupában vezető német Eric Frenzel diadalmaskodott a japán Vatabe Akito és az amerikai Taylor Fletcher előtt.

Síugró-vk, Szapporo (Japán)
HS 134
1. Peter Prevc (szlovén) 276.4 pont (130.0; 131;0 m)
2. Stefan Kraft (osztrák) 271.3 (127.5; 131.0)
3. Roman Koudelka (cseh) 269.3 (127.5; 130.5)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Stefan Kraft (osztrák) 957 pont
2. Peter Prevc (szlovén) 864
3. Machael Hayböck (osztrák) 849

Északiösszetett-vk, Szapporó (Japán)
GUNDERSEN-VERSENY
1. Eric Frenzel (német) 27:14.0 perc
2. Vatabe Akito (japán) +1.8
3. Taylor Fletcher (amerikai) +3.5
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Eric Frenzel (német) 821
2. Vatabe Akito (japán) 541
3. Fabian Riessle (német) 500

Legfrissebb hírek

Oftebro triplázott, a norvégok nyerték a csapatsprintet északi összetettben

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 14:56

A németek állnak az élen az ugrások után az északi összetett nagysáncos csapatversenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 11:50

Mindkét egyéni számot Jens Luraas Oftebro nyerte északi összetettben

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 14:28

Jamamoto kezdi az élről a sífutást az északi összetett nagysáncos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 11:13

Síugrás: osztrák aranyat hozott a félbeszakított nagysánc csapatverseny

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 21:35

Kettős norvég siker nagysáncon, Strömnek összejött a dupla

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 20:55

Domen Prevc bizonyult a legjobbnak a férfiak nagysáncversenyén

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 21:07

Ezért nincs női északi összetett az olimpia programjában

Téli olimpia 2026
2026.02.12. 15:29
Ezek is érdekelhetik