Síugró-vk: Freund nyert egy sorozat után Nyizsnyij Tagilban

Vágólapra másolva!
2014.12.14. 16:45
Az oroszországi Nyizsnyij Tagilban vasárnap egyéni versennyel folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A szél miatt végül egy ugrás alapján hirdettek végeredményt, a győzelmet a német Severin Freund szerezte meg a norvég Anders Fannemel és az osztrák Stefan Kraft előtt.

Az első sorozatban Freund csak 131 és fél méterig szállt, míg riválisai közül Fannemel 135, Kraft pedig a nap leghosszabb ugrását bemutatva 138 méterig szállt, de utóbbi a 11-es kapuból, a másik kettő pedig a 10-esből indult. A bírók pontjainak és a szélkompenzációnak köszönhetően viszont a német 2.4 ponttal kapott többet, mint a norvég.

A második sorozatra nagyon feltámadt a szél, ráadásul összevissza fújt: hol hát-, hol pedig szembeszél volt, így az eredmények is nagyon hullámzóak lettek. Huszadikként az osztrák Andreas Kofler ugrott, s igencsak megbillent a levegőben, de szerencsére a lécére érkezett, nem bukott fel. Ezek után azonban a zsűri úgy döntött, hogy a versenyzők testi épségének érdekében inkább véget vetnek a versenynek, és egy sorozat alapján hirdetnek végeredményt.

Így aztán Freund örülhetett a győzelemnek, aki ezzel a sikerrel a második helyre jött fel a világkupában, a második hellyel azonban Fannemel növelte az előnyét az élen.

Síugró-vk, Nyizsnyij Tagil (Oroszország)
HS 134
1. Severin Freund (német) 145.7 pont (131.5 m)
2. Anders Fannemel (norvég) 143.3 (135.0)
3. Stefan Kraft (osztrák) 141.1 (138.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Anders Fannemel (norvég) 430 pont
2. Severin Freund (német) 361
3. Peter Prevc (szlovén) 323

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik