Síugrás: Stoch révén megint lengyel siker Engelbergben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.22. 16:01
null
Stoch győzött (Fotó: Action Images – archív)
A svájci Engelbergben folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A nagysáncon lebonyolított vasárnapi versenyt a lengyel Kamil Stoch nyerte meg a német Andreas Wellinger és a szombati győztes lengyel Jan Ziobro előtt.

Az első sorozatban két osztrák, Gregor Schlierenzauer és Andreas Kofler szállt a legmesszebb, 133 méterre, de míg előbbinek ez az első helyhez, utóbbinak csak a nyolcadikhoz volt elég. Ez is jól jelezte, hogy mennyire szoros volt a mezőny, na meg az is, hogy a második Stoch mindössze két tizeddel maradt el az éllovastól, de a harmadik helyen álló Wellinger, a negyedik osztrák Wolfgang Loitzl és az ötödik norvég Anders Bardal is öt ponton belül volt az elsőhöz képest. A szombati győztes Ziobro viszont ezúttal 128 méterrel csak a 12. pozícióig jutott.

A második szériában lejjebb vitték a kapukat, így aztán rövidebbek lettek az ugrások is. Ziobro viszont most javított, és 133 méterével szépen lépkedett előre. Ezzel megverte Bardalt és Loitzlt is, ám Wellinger 129 és fél métere már elég volt arra, hogy 8 tizeddel elé kerüljön.

Stoch még őt is túl tudta szárnyalni fél méterrel, így ő állt az élre, amikor már csak Schlierenzauer volt hátra. Az osztrák azonban csak 128 és fél méterre repült, ezért nem csak az első helyről, de még a dobogóról is leszorult. Azaz vasárnap is lengyel siker született, viszont most nem Ziobro állhatott a dobogó tetejére, hanem Stoch, aki természetesen tovább növelte az előnyét az összetett világkupában.

Síugró-vk, Engelberg (Svájc)
HS 137
1. Kamil Stoch (lengyel) 274.7 (132,0; 130.0)
2. Anders Bardal (norvég) 270.8 (131,0; 129.5)
3. Jan Ziobro (lengyel) 270.0 (128,0; 133.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Kamil Stoch (lengyel) 410
2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 352
3. Anders Bardal (norvég) 311

A többi síszakágban is rendeztek ma versenyeket: a férfi alpesi sízők az olaszországi Alta Badiában, a nők a franciaországi Val d'Isere-ben, a sífutók az olaszországi Asiagóban, az északiösszetett-versenyzők pedig a németországi Schonachban mérték össze a tudásukat.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik