Síugrás: Prevc szapporói sikerével az élre állt a vk-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.25. 12:46
A japán Szapporóban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A szombati egyéni versenyt a foghíjas mezőnyben a szlovén Peter Prevc nyerte meg honfitársa, Jernej Damjan és a japán Kaszai Noriaki előtt.

Ahogyan azt a korábbi években megszokhattuk, elég foghíjas mezőny jött össze Japánban, hiszen két héttel az olimpia előtt kevesen vállalták be a távol-keleti utazást. Komplett csapattal csak a szlovénok és a házigazda japánok indultak, igaz, ők viszont taroltak. Már az első sorozatot követően is Prevc vezetett, méghozzá tetemes, nyolcpontos előnnyel Damjan és majdnem tízzel az osztrák Andreas Kofler előtt, de utánuk elég sűrű volt a mezőny, hiszen Damjanhoz képest még öten voltak öt ponton belül.

Közülük aztán a japánok örökifjú, már 41 éves rekorderének, Kaszai Noriakinak sikerült a második sorozat a legjobban, aki 129 méterével állt az élre, s sorban előzgette az utána következőket, többek között Koflert, aki 122 méterrel a negyedik helyig csúszott vissza, amikor még ketten voltak hátra.

Damjan méterre annyit ugrott, mint a japán, ráadásul jobb pontokat kapott a zsűritől, így ötpontos előnnyel átvette a vezetést, de ő sem tudott mit kezdeni a mezőny legjobb formában lévő ugrójával, Prevccel, aki 134 és fél méterrel a második sorozatban is a legmesszebb szállt, így aztán fölényesen, több mint 17 ponttal nyerte meg a versenyt, s mostani sikerével az összetett világkupában is átvette a vezetést.

Síugró-vk, Szapporó (Japán)
HS 134
1. Peter Prevc (szlovén) 294.6 (137.0; 134.5)
2. Jernej Damjan (szlovén) 277.0 (135.5; 129.0)
3. Kaszai Noriaki (japán) 272.1 (132.5; 129.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Peter Prevc (szlovén) 732
2. Kamil Stoch (lengyel) 721
3. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 670

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik