Síugrás: Kraft nyert Oberstdorfban, Domen Prevc elszállt

Vágólapra másolva!
2016.12.30. 21:11
Az osztrák Stefan Kraft nyerte pénteken a 65. síugró Négysáncverseny első, oberstdorfi állomását.

A 2015-ös győztes Kraft elsősorban az első sorozatban elért 139 méteres ugrásának köszönheti sikerét, ugyanis ezt a másodikban sem tudta senki felülmúlni. Mögötte kevesebb mint három pont hátránnyal a kétszeres olimpiai bajnok Kamil Stoch végzett másodikként. A lengyelek versenyzője volt az egyetlen a mezőnyben, aki mindkétszer legalább 135 méterig repült. A harmadik a szintén osztrák Michael Hayböck lett.

A vk-ban második norvég Daniel-André Tande elsőre alig érte el a 130 métert, de másodjára javított 138,5 méterrel, így végül negyedikként várhatja az újévi folytatást.

A végső sikerre esélyesek közül a világkupa pontversenyében élen álló szlovén Domen Prevc szállt ki a küzdelemből, ugyanis mindössze 26. helyen zárt. Idősebb bátyja, a címvédő Peter Prevc tizedik lett, így a fivérek között középsõ Cene Prevc szerepelt a legjobban nyolcadik pozíciójával.

A vk-sorozatba tartozó esemény január elsején Garmisch-Partenkirchenben folytatódik. Ezt követően a mezőny átköltözik Ausztriába: január 4-én Innsbruckban, két nappal később pedig Bischofshofenben ugranak a versenyzők.

EREDMÉNYEK
1. Stefan Kraft (osztrák) 308,0 pont (139 m/134,5 m)
2. Kamil Stoch (lengyel) 305,2 (137/135)
3. Michael Hayböck (osztrák) 296,2 (135/133)
A vk állása 8 verseny után (még 19 van hátra): 1. Domen Prevc (szlovén) 545 pont, 2. Daniel-André Tande (norvég) 432, 3. Kraft 431

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik