Síugrás: Kraft nem adta alább a világbajnoki címnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.25. 18:35
A finnországi Lahtiban zajló északisí-világbajnokság szombati napján a férfi síugrók a normálsáncon mérték össze erejüket. A versenyt az osztrák Stefan Kraft nyerte meg két német, Andreas Wellinger és Markus Eisenbichler előtt.

Már az első sorozat után is Kraft vezetett egy 99.5 méteres ugrással, egyben több mint négy ponttal Wellinger, illetve az ugyancsak osztrák Michael Hayböck előtt. A nap legnagyobb ugrását azonban a második sorozatban Eisenbichler érte el, aki fél méterrel túlugrotta a zsűritávolságot.

Így a hatodik helyről megelőzött sorban két lengyelt (Dawid Kubacki és Kamil Stoch), majd Hayböcköt is. Wellinger azonban csak fél méterrel maradt el tőle, s összesítésben így át tudta venni a vezetést. Kraft ugyan most csupán 98-ig szállt, de az előnyébe ez belefért, összességében két ponttal így is jobb volt riválisánál, s az első egyéni világbajnoki címét ünnepelhette.

Északisí-vb, Lahti (Finnország)
Síugrás, HS 100 (normálsánc)
1. Stefan Kraft (Ausztria) 270.8 (99.5; 98.0)
2. Andreas Wellinger (Németország) 268.5 (96.5; 100.0)
3. Markus Eisenbichler (Németország) 263.6 pont (95.0; 100.5 méter)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik