Simon Ammann vezeti a Négysáncversenyt Oberstdorf után

Vágólapra másolva!
2013.12.29. 19:31
null
Ammann négy ponttal előzte meg Bardalt Oberstdorfban (Fotó: Reuters)
Simon Ammann győzelmével ért véget Oberstdorfban a síugrók legrangosabb versenysorozata, a Négysáncverseny első állomása. A négyszeres olimpiai bajnok svájci négy ponttal vezet a norvég Anders Bardal előtt.

A legtöbb szakértő az osztrák Gregor Schlierenzauert és a lengyel Kamil Stochot tartotta a legesélyesebbnek a Négysáncverseny megnyerésére a sorozat első állomása, az oberstdorfi viadal előtt. Ugyanakkor a 41 éves (!) japán Kaszai Noriaki is a favoritok közé került a fogadóirodák szerint, miután második lett a szombati selejtezőn a norvég Anders Bardal mögött.

Nos, Stoch csak 124 métert ugrott az első sorozatban, és Schlierenzauer sem remekelt, előbbi a 28., utóbbi a 11. helyről várhatta a második kört. Ellenben Simon Ammann mindenkit meglepett. Sem a leghosszabb ugrás, sem a legszebb talajfogás nem a négyszeres olimpiai bajnok svájcié volt, ám a szélkompenzáció miatt mégis az élről várhatta a folytatást.

A folytatásban Stoch sokkal jobban ugrott, de így is csak a 13. helyre jött fel, és Schlierenzauer is csupán a kilencedik pozíciót szerezte meg.

Ellenben Ammann rutinból megoldotta a feladatot. Nem remegett meg, és közepes távolságú, de nagyon jó stílusú ugrásával az élen maradt, kereken négy ponttal megelőzve a norvég Anders Bardalt.

Bár Ammann a sportág igazi legendája, a svájci már 32 éves. Az utóbbi években nem remekelt, így nem számított a legnagyobb esélyesek közé. Egészen idáig. Ammann egyetlen nagy címet nem nyert még meg a sportágban, pont a Négysáncversenyt, így a temérdek győzelem mellett ez mindenképpen motiválja még.

A Négysáncverseny kedden Garmisch-Partenkirchenben folytatódik.

SÍUGRÁS, 62. Négysáncverseny
1. állomás, Oberstdorf (Németország)

Sáncméret: 137 méter
1. Simon Ammann (svájci) 301.9 pont
2. Anders Bardal (norvég) 297.9
3. Peter Prevc (szlovén) és Thomas Diethart (osztrák) 297.3
A vk állása (még 18 verseny van hátra)
1. Kamil Stoch (lengyel) 430 pont
2. Anders Bardal 391
3. Gregor Schlierenzauer 381

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik