Sílövő-vk: Bö hibátlan sikere, Fourcade pontot sem szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.20. 20:08
A férfi 10 km-es sprinttel folytatódott a csehországi Nové Mestóban a sílövők világkupa-sorozata. A győzelmet az összetett világkupában vezető Johannes Bö szerezte meg.

Az olimpiai bajnok sílövő egyetlen lövését sem hibázta el, s ez manapság azt jelenti, hogy hatalmas fölénnyel meg is nyeri a versenyt. Nem történt ez másképp a mostani viadalon sem, az orosz Alekszandr Loginovra 21 másodpercet vert, az életében először érmes helyen végző svéd Martin Ponsiluoma hátránya pedig már majdnem egy perc volt.

Még nagyobb talány a címvédő Martin Fourcade szereplése, hiszen a franciának volt már egy gyengébb sprintversenye Pokljukában, amikor csak a 24. lett, majd az ezt követő üldözésest fel is adta. Az első lövészetében egyet hibázott, a másodikban viszont hármat is, így végül több mint kétperces hátránnyal ezúttal csupán a 43. helyen zárt.

Emellett viszont két versenyt megnyert az idei hatból, miközben a másik négyet meg Bö, aki a sprinteket tekintve eddig maximális teljesítményt nyújtva háromból háromnál tart.

SÍLÖVŐ-VK, NOVÉ MESTO (CSEHORSZÁG)
Férfi 10 km-es sprintverseny
1. Johannes Thingnes Bö (norvég) 23:09.9 perc (0 lőhiba)
2. Alekszandr Loginov (orosz) +21.0 (0)
3. Martin Ponsiluoma (svéd) +54.2 (0)
Az összetett vk állása:
1. Johannes Thingnes Bö (norvég) 308 pont
2. Martin Fourcade (francia) 232
3. Antonin Guigonnat (francia) 223

Legfrissebb hírek

A sítriatlonban ezüstérmes Filippov kipróbálja magát sílövészetben is

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 09:05

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A francia sílövők megint elhúzták a mézesmadzagot a mezőny előtt

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 16:09

Büntetőkör is belefért a francia aranyba a férfi sílövőváltóknál

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 16:04

Lisa Vittozzi nyerte a női üldözéses versenyt sílövészetben – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 15:23

Hiába üldözték az utolsó körben a svéd sílövőt – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 12:10

Szívszaggató hajrá döntött a női sílövők sprintversenyében – videó

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 16:24

„Nehéz megbocsátani” – a megcsalt barátnő reagált a tettét bevalló norvég sílövő vallomására

Téli olimpia 2026
2026.02.11. 16:25
Ezek is érdekelhetik