Rp. gyorskorcsolya: Jászapáti Péter hetedik 1000 méteren a montreali vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.10.30. 09:06
null
Jászapáti Péter (Fotó: Facebook/HUNSKATE)
Két magyar futhatott B-döntőt a montreali világkupa-viadal záró napján: Jászapáti Péter 1000, Sziliczei-Német Rebeka 1500 méteren jutott a legjobbak közé.

A szombati 1500 méter után vasárnap 1000 méteren is a délutáni (magyar idő szerint esti-éjjeli) programban léphetett jégre Jászapáti Péter a világkupa-sorozat második állomásán, melyet az elsőhöz hasonlóan szintén Montrealban rendeztek, mi több, a szegediek korcsolyázója a negyeddöntőt is sikerrel vette, így ott volt az elődöntőben is – ott a futamában negyedik lett, így a B-döntőbe jutott, amelyben harmadik, összesítésben a hetedik lett.

Amikor lefutotta a B-döntőt, még a nyolcadik helyet könyvelhette el a magyar koris, csakhogy a fináléban a lengyel Felix Pigeon sárga lapot érően szabálytalankodott (egyébként éppen Liu Shaoangot távolította el a pályáról, aki ugyanígy, más hibájának köszönhetően nem ért oda az érmes helyek valamelyikére szombaton ötszázon sem), így lépett eggyel előrébb Jászapáti Péter.

A nőknél 1000 méteren mindhárom magyar kvalifikálta magát a pénteki selejtezőből a vasárnapi negyeddöntőbe, ott Bácskai Sára Luca és Kónya Zsófia kiesett, Somodi Maja viszont jó időeredményének köszönhetően bejutott az elődöntőbe, amelyben aztán nem állt rajthoz.

A világkupa-sorozat sajátossága, hogy minden állomásán egy-egy távot kétszer rendeznek meg, ez ezen a hétvégén az 1500 méter volt, így a szombat után vasárnap is versenyeztek egymással a short trackesek a leghosszabb távon, s akadt olyan sportoló, aki mind a két alkalommal nekiveselkedett a számnak – Sziliczei-Német Rebeka is közéjük tartozott, ő a pénteki selejtezőben elvérzett, akárcsak Végi Diana Laura, így mindkettejükre a reményfutam várt, s mivel ott mindketten sikerrel jártak, folytathatták az elődöntőben. Tóth Eszter mellett, aki egyenes ágon jutott a legjobbak közé.

Aztán az elődöntőből már csak Sziliczei-Német ment tovább – ahogyan szombaton, úgy vasárnap is a B-döntőben korcsolyázhatott: ott az ötödik, összesítésben a 12. lett.

A női váltó fináléja egy elképesztően furcsa és hektikus 3000 métert hozott, hosszú percekig tanácskozott a zsűri a végeredményt illetően, hiszen volt rúgás, lökés, rossz váltás, vagyis minden, ami ebben a sportágban csak elképzelhető, végül a dél-koreaiak örülhettek – a Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka összetételű női csapatunk a B-döntőben a harmadik, összesítésben a hetedik lett.

A férfidöntő ennél jóval „egyszerűbb” volt, itt a kínaiak (a két Liu testvérrel) hiba nélkül korcsolyáztak, leginkább ennek köszönhették a győzelmüket.

 

VILÁGKUPA-SOROZAT, 2. ÁLLOMÁS, MONTREAL
Férfiak. 1000 m:
1. Jens van 'T Wout (holland) 1:26.281, 2. Hvan Tae Heon (dél-koreai) 1:26.438, 3. Li Dzsong Min (dél-koreai) 1:26.691, ...7. Jászapáti Péter, ...32. Nógrádi Bence, ...49. Tiborcz Dániel. 1500 m (2): 1. Kim Gun Vu (dél-koreai) 2:20.294, 2. Pak Dzsi Von (dél-koreai) 2:20.406, 3. Steven Dubois (kanadai) 2:20.575, ...26. Csizmadia Márk, ...32. Bontovics Balázs. Váltó (5000 m): 1. Kína 7:03.468, 2. Kanada 7:03.875, 3. Kazahsztán 7:05.352, ...9. Magyarország (Bontovics Balázs, Jászapáti Péter, Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel). Nők. 1000 m: 1. Szeo Vi Min (dél-koreai) 1:31.288, 2. Danae Blais (kanadai) 1:31.505, 3. Pak Dzsi Jun (dél-koreai) 1:31.505, ...10. Somodi Maja, ...14. Bácskai Sára Luca, 15. Kónya Zsófia. 1500 m (2): 1. Hanne Desmet (belga) 2:24.672, 3. Kim Gilli (dél-koreai) 2:24.770, 2.. Kristen Santos-Griswold (amerikai) 2:24.851, ...12. Sziliczei-Német Rebeka, ...16. Tóth Eszter, ...21. Végi Diana Laura. Váltó (3000 m): 1. Dél-Korea 4:12.133, 2. Hollandia 4:20.607, 3. Egyesült Államok 4:21.594, ...7. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka)

A világkupa-sorozat sajátossága, hogy minden állomáson egy-egy távot kétszer rendeznek meg, ez Montrealban az 1500 méter volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik