Rp. gyorskorcsolya Eb: „Csapatként bizonyítottunk”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.16. 18:37
Elsősorban csapatként bizonyítottak a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók a vasárnap befejeződött torinói Európa-bajnokságon Darázs István, a magyar szövetség gyorsasági szakágának vezetője szerint.

„A férfiak egymást segítve értek el kiváló eredményeket" – mondta az MTI-nek a sportvezető arra utalva, hogy Knoch Viktor például mindkét pontszerző részhajrát megnyerte a 3000 méteres szuperdöntőben, ezzel segítette Liu Shaolin Sándort, aki végül összetettben második lett.

„A váltóra úgy érzem, kissé elfáradtunk, ennek tudható be, hogy Knoch és Liu Shaolin Sándor egy-egy apró hibájából fakadóan a másodikról visszaestünk a negyedik helyre. Burján Csaba azonnal javítani akart, de ez hibához vezetett és kicsúszott."

Darázs rendkívül elégedett volt a női stafétával, amely ezüstérmesként zárt. Szerinte ez a négyes szintén a világ élvonalába tartozhat, amikor kiegészül a combsérüléssel bajlódó Heidum Bernadettel.

A sportvezető kiemelte, hogy Liu Shaolin Sándor 1000 méteren aratott diadala az első egyéni magyar aranyérem a kontinensviadalok történetében, emellett a magyar versenyző másodikként zárt a 3000 méteres szuperdöntőben és összetettben. Darázs szintén fontosnak tartotta, hogy nem csak az 500 méter világbajnoka hozta össze az egy arany- és hat ezüstéremből álló medálgyűjteményt, mivel öccse, a mindössze 18 éves Liu Shaoang 1000 és 1500 méteren is ezüstérmes lett, Keszler Andrea szintén 1000 méteren lett második, illetve a női váltó is ezen a helyen zárt.

„Ahogy tavaly a vb után, úgy most is azt tudom mondani, nem a csúcsra jutni a legnehezebb, hanem ott is maradni. Ezért kell dolgoznunk. A sok érem mellett rengeteg A és B döntős helyezés tette teljessé a szereplést. Azon kell dolgozni, hogy néhány ezüstből arany legyen, néhány helyezésből pedig érem, hogy minden tekintetben a legeredményesebb nemzet legyünk. Erre még egy évünk van az olimpiáig" – mondta Darázs.

A versenyzők folytatásáról úgy nyilatkozott, hogy Liu Shaoangnak lesz a legnehezebb dolga, mivel ő indul a jövő hét pénteken rajtoló innsbrucki junior világbajnokságon. A többiekre picit könnyebb időszak vár, de ez nem pihenőt jelent, hanem csak az edzések intenzitásában lesz különbség, mivel a következő erőpróba a február elején sorra kerülő drezdai világkupaverseny lesz.

Az idény a március 10–12. közötti rotterdami világbajnoksággal zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik