Pjongcsang 2018: indulhat a vb-győztes orosz gyorskoris

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.19. 11:47
Felmentették a doppinggyanú alól, így elindulhat a februári pjongcsangi téli olimpián Gyenyisz Juskov orosz gyorskorcsolyázó.  

A háromszoros világbajnok ellen a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott független vizsgálóbizottság jelentése nyomán indult eljárás, amely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfő este közölte, hogy nem találtak terhelő bizonyítékot a 28 éves versenyző ellen.

A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el. Jelenleg sorra tiltják el az orosz sportolókat a szocsi téli olimpián vett mintájuk újraelemzése alapján. Juskov nem szerzett érmet a 2014-es játékokon.

Az oroszok pjongcsangi részvételéről két hete döntött a NOB, amely az Orosz Olimpiai Bizottságot (OKR) azonnali hatállyal felfüggesztette, így az orosz sportolók indulását csak semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte. Ennek nyomán azok a versenyzők, akik kvótát szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, „Olimpiai Sportoló Oroszországból” (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek a február 9-én rajtoló játékokon.

Juskov 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban lett világbajnok 1500 méteren, egy hete pedig 1:41.02 percre javította a világcsúcsot ezen a távon. Még 2008-ban négy évre kitették az orosz csapatból, mert marihuánát fogyasztott.

Legfrissebb hírek

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
1 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
1 órája

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
2 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
3 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
3 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
6 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
12 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31
Ezek is érdekelhetik