Pjongcsang 2018: Tóth Ivett elsődleges célja a kvótaszerzés

Vágólapra másolva!
2016.10.25. 10:34
Elsősorban a 2018-as pjongcsangi téli olimpiára akar indulási jogot szerezni a mostani idényben Tóth Ivett junior világbajnoki nyolcadik helyezett műkorcsolyázó, aki új programokkal vág neki a szezonnak.

A 17 éves sportoló kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában beszélt arról, hogy junior versenyeken már nem indul, s szeretne jól szerepelni a január végi felnőtt Európa-bajnokságon és a március végi világbajnokságon. Utóbbi eseményen lehet kvótát szerezni a pjongcsangi játékokra.

„A felkészülés során az volt a cél, hogy fejlődjek a programkomponensekben, az érdemkorcsolyázásban, és a szezon első két versenye alapján úgy tűnik, ez sikerült” – nyilatkozott Tóth Ivett, aki az elmúlt hétvégén hatodik lett a nizzai nemzetközi viadalon.

„Mindkét programom új” – mondta a műkorcsolyázó, s hozzátette: sokat kell még dolgoznia azon, hogy a két új produkciója tökéletes legyen, ugyanakkor az idény első két versenyén pozitív visszajelzéseket kapott.

„Jelenleg 50-60 százalékos állapotban vagyok, a tökéletes program általában akkor szokott összejönni, amikor a szezon vége felé járunk, és több ugrás van a lábamban” – mondta Tóth Ivett, akinek edzője a 2004-ben Eb-győztes Gór-Sebestyén Júlia, idei programjait pedig Benoit Richaud korábbi francia jégtáncos állította össze.

Engi Klára, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség pontozásos ágazati igazgatója jelezte, Tóth Ivett azért is hagyja ki a soron következő junior-vb-t, mert az Tajvanban lesz március közepén, és körülbelül egy héttel később rendezik Helsinkiben a felnőtt-vb-t.

„Sem az átállás, sem a terhelés miatt nem érdemes kockáztatni a junior-vb-vel, nekünk az a cél, hogy Ivett Helsinkiben tudjon jól szerepelni, és megszerezze a kvótát Pjongcsangra, mert bár van egy pótkvalifikációs verseny ősszel, az egy »vérfürdő«” – jelentette ki, hozzátéve: Tóthnak nem lesz könnyű dolga Helsinkiben, de ha jól sikerül a felkészülése, akkor a 15–20. hely között végezhet, az pedig elég lehet a pjongcsangi induláshoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik