Norvég és szlovák siker a sprintversenyen

Vágólapra másolva!
2010.12.10. 16:02
null
A Szednyevet (balra) és Bueuföt megelőző Bö először nyert világkupafutamot (Fotó: Reuters)
Címkék
Az ausztriai Hochfilzenben a férfiak és a hölgyek sprintversenyével folytatódott a sílövő-világkupa. Előbbieknél a norvég Tarjei Bö, utóbbiaknál pedig a szám olimpiai bajnoka a szlovák Anastasiya Kuzmina szerezte meg a győzelmet.

A férfiak 10 kilométeres versenyén rendhagyó módon ezúttal a mezőny második felében indultak a nagyobb nevek, s nem is igazán jártak jól, mert az idő előrehaladtával egyre jobban kezdett szakadni a hó, ami a látási viszonyokat és a futóteljesítményt is lényegesen befolyásolta.

Így fordulhatott elő, hogy az első lövészetet követően a 33-as rajtszámmal induló francia Alexis Boeuf állt az élen a szlovén Bauer és az ukrán Szednyev előtt. A második lövészet során azonban mindhárman hibáztak (Bauer négyszer is).

Bár a hatvanegyedikként startoló norvég Tarjei Bö alaposan megszenvedett a második lövészetével – jóval többet pepecselt a célzással, mint az átlag –, megérte mindez, mert hibátlanul teljesített, a futásával pedig kompenzálni tudta az álló sorozatnál elfecsérelt időt.

Húsz másodperces előnnyel vágott neki a harmadik körnek a norvégok nagyon fiatal (mindössze 22 éves), de a váltóval már olimpiai bajnok és junior-világbajnok versenyzője, a célba érésekor azonban ez már 27.5-re nőtt az ukrán Szednyev előtt, aki úgy verte meg 6 másodperccel Boeuföt, hogy a francia egyszer elesett. Mindenesetre Bö eddigi legjobb helyezése a múlt heti östersundi versenyen megszerzett két negyedik hely volt, azaz először állhatott dobogóra, s mindjárt a tetejére.

Az összetett világkupában címvédő és most is élen álló norvég Emil Hegle Svendsen ezúttal gyengébben lőtt, kétszer is rontott, így fél másodperccel Boeuf mögé szorult a negyedik pozícióba, míg honfitársa, a legutóbbi versenyt megnyerő Ole Einar Björndalen csak egyszer rontott, viszont gyengébben futott, s végül csak tizedik lett.

A 104 induló között volt egy magyar szereplő is: Gombos Károly 91-es rajtszámmal indult, s az első lövészete során háromszor is rontott, amivel az utolsó helyen állt, így a sorozatot követően fel is adta a küzdelmet. 

A hóesés nem állt el a hölgyek 7.5 km-es versenyének rajtjára sem. A legjobban az ukrán Valj Szemerenko kezdett, akinek tíz másodperces előnye volt az első lövészet után Kuzmina előtt. A második lövészetében azonban háromszor is rontott, így ekkor a szlovák olimpiai bajnoknő vette át – majd' 23 másodperccel – a vezetést a svéd Helena Ekholm előtt.


Ekkor már borítékolható volt, hogy Kuzminát senki nem fogja tudni megelőzni, sőt a két éve összetett világkupát nyerő svédet a fehérorosz Domracseva, az összetett világkupában vezető finn Mäkäräinen és a norvég Flatland is lehagyta, pedig mindhármuknak kellett egy büntetőkört is futniuk.

 SÍLÖVŐ-VK, HOCHFILZEN (AUSZTRIA)
FÉRFI 10 KM-ES SPRINTVERSENY  
1. Tarjei Bö (norvég) 28:17.6 (0)
2. Szergej Szednyev (ukrán) +27.5 (1)
3. Alexis Boeuf (francia) +33.3 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Emil Hegle Svendsen (norvég) 217
2. Ole Einar Björndalen (norvég) 200
3. Tarjei Bö (norvég) 186
NŐI 7.5 KM-ES SPRINTVERSENY  
1. Anastasiya Kuzmina (szlovák) 25:30.6 (0)
2. Darja Domracseva (fehérorosz) +19.8 (1)
3. Kaisa Mäkäräinen (finn) +23.8 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 198
2. Helena Ekholm (svéd) 176
3. Anna-Carin Zidek (svéd) 164

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik