Morgi versenyt, Schlieri Négysáncot nyert

2012.01.06. 19:57
null
Gregor Schlierenzauer először nyerte meg a Négysáncversenyt (Fotó: Action Images)
Címkék
Az ausztriai Bischofshofenben befejeződött a síugrók Négysáncversenye, ahol egy sorozat alapján hirdettek győztest: ez alapján az osztrák Thomas Morgenstern nyerte a versenyt a norvég Anders Bardal és honfitársa, Gregor Schlierenzauer előtt, aki így megnyerte a Négysáncverseny összesítését.

Mivel az időjárási körülmények miatt sem csütörtökön, sem pedig péntek kora délután nem tudták megrendezni a verseny selejtezőjét, az első sorozatban mind a hatvankét nevezett versenyző elindulhatott. A legnagyobbat Morgenstern és Bardal ugrották, mindketten 135 métert, de a pontozóknak köszönhetően előbbi így is közel három pontos előnybe került. Ugyanekkorát ugrott a osztrák Michael Hayböck is, ám ő a szélkompenzáció miatt csak a hetedik helyről várta a folytatást.

A Négysáncverseny összetettjében vezető Schlierenzauer a harmadik lett, míg legfőbb riválisa, az ugyancsak osztrák Andreas Kofler megbillent a levegőben, s így csak 122 méterig jutott, s még annak is örülnie kellett, hogy a 27. helyen egyáltalán bekerült a második sorozatba. Rosszabbul járt a cseh Lukas Hlava, akinek a földre érkezés után akadt össze a két síléce és ezek után óriásit esett. Őt csak hordágyon tudták levinni a pályáról.

Kofler rontása egyben azt is jelentette, hogy Schlierenzauernek még egy biztonsági ugrás is elég lehetett a Négysáncverseny összetett győzelméhez, Koflert meg még Morgenstern is megelőzte összetettben.

Koflernek aztán a második sorozatban sikerült javítania, a nap legnagyobb ugrását produkálva 140 méterig szállt, amivel aztán alaposan megjavította helyezését.

Azonban a nagy havazás miatt tíz ugró után meg kellett szakítani a versenyt, végül pedig törölték az addigi ugrásokat. A zsűri a módosított időpontban sem látta biztosítottnak a verseny lebonyolítását, és törölte a második sorozatot, így az első alapján hirdettek végeredmény – nyilván Kofler legnagyobb bánatára.

Gregor Schlierenzauer pályafutása eddigi legnagyobb trófeáját szerezte meg.

NÉGYSÁNCVERSENY, 4. ÁLLOMÁS, BISCHOFSHOFEN (AUSZTRIA)
HS 140
1. Thomas Morgenstern (osztrák) 138.7 (135.0)
2. Anders Bardal (norvég) 136.5 (135.0)
3. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 128.4 (131.0)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Andreas Kofler (osztrák) 772
2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 716
3. Anders Bardal (norvég) 589
A NÉGYSÁNCVERSENY VÉGEREDMÉNYE:
1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 933
2. Thomas Morgenstern (osztrák) 908
3. Andreas Kofler (osztrák) 896



Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
5 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
5 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
6 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
6 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
7 órája