Kutyaszánhajtás: elrajtolt a világ legkeményebb versenye

Vágólapra másolva!
2018.03.04. 18:26
null
2013 óta első ízben indult útnak a mezőny az 1600 km-es versenyen (Fotó: AFP)
Elegendő hó esett az idén ahhoz, hogy 2013 óta első ízben újra a hagyományos, déli útvonalon rendezzék meg a világ legkeményebb kutyaszánversenyét, az Alaszkát átszelő Iditarodot, amelynek mezőnye szombaton startolt el Anchorage-ból.

Az idén 51 férfi és 16 nő kerekedett fel, hogy Alaszka fővárosából az 1600 kilométerre fekvő Nomeba jusson el kutyaszánnal a lehető legrövidebb idő alatt. A résztvevők között amerikaiak, kanadaiak és norvégok vannak, a legtöbben az emberpróbáló sportág veteránjai. Elindult az 58 éves Mitch Seavey is, aki már kétszer megnyerte a versenyt, tavaly az eddigi legidősebb résztvevőként.

A hóhiány miatt a futamot az elmúlt években az északi útvonalon kellett megrendezni, sőt két évvel ezelőtt szégyenszemre hét tehervagonnyi havat kellett Anchorage-ba szállítani, hogy a kutyaszánsport Super Bowl-jának számító verseny egyáltalán elindulhasson.

Noha az idén bőségesen hullott hó a megrendezéshez, a kutyaszánverseny fölött egyre sötétebb fellegek gyülekeznek. A sportág még nem heverte ki a tavalyi nagy doppingbotrányt, amelyben – a viadal 1973-as kezdete óta először – pozitív drogteszteket találtak a négyszeres győztes Dallas Seavey (Mitch Seavey fia) kutyáinál.

Bár a 30 éves férfit – aki azt állítja, hogy szabotázs áldozata lett – nem tiltották el a versenyzéstől, a jövőre nézve megszigorították a szabályokat, és az ügy kezelése elleni tiltakozásul a tavaly az apja mögött másodikként befutó Seavey az idén távol maradt a versenytől, inkább Norvégiába utazott, hogy ott egy másik kutyaszánversenyen vegyen részt.

Egy, a szánhúzó kutyák keserves életéről szóló 2016-os dokumentumfilm, a Sled Dogs bemutatása és több kutya tavalyi halála nyomán felerősödött a hajtókat állatkínzással vádoló állatvédők hangja, akik idén első ízben tüntetést rendeztek az indulási ceremónia helyszínén.

A botrányok miatt több szponzor is megvonta a támogatását, így a korábbi 750 ezer helyett az idén csak 500 ezer dollár összjutalmat oszthatnak szét a leggyorsabb versenyzők között, és még azt sem tudni, hogy milyen arányban.

A nehézségek miatt a sportolók az elnökség több tagjának a távozását követelik.

Az Iditarod az egyik legkeményebb kutyaszánverseny a hajtók és az állatok számára. Az 1973-ban először megrendezett megmérettetésen a győztes több mint 20 nap alatt tette meg a távot az alaszkai vadonban, tavaly márciusban nyolc nap alatt. A kutyákat 1994 óta tesztelik tiltott szerekre.

Az Iditarodot egy 1925-ös mentőakció emlékére rendezik meg: annak idején váltott kutyaszánokkal juttatták el a diftéria elleni oltóanyagot Noméba, hogy megmentsék az őslakosok gyermekeit.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik