Rp. gyorskorcsolya: Kicsit lazábbra vesszük az évet azért, hogy… – Liu Shaolin Sándor

Vágólapra másolva!
2018.07.24. 15:02
Míg mások a nyár közepén a tengerparton süttetik a hasukat, addig rövid pályás gyorskorcsolyázóink már javában szelik a köröket a Gyakoroló Jégcsarnok jegén. Ott, ahol néhány hónappal ezelőtt tömegek ünnepelték az olimpiai bajnok férfiváltó tagjait, akik közül Liu Shaolin Sándor beszélt az NSO Tv-nek az előttük álló szezonról, a tervekről, és azt is elárulta, elfogyott-e már a Usain Bolttól kapott pezsgő. 

Bánhidi Ákos csapatmenedzser szerint most az az elsődleges, hogy egyben maradjon a szakmai stáb és lássa, hogy az új ötleteik, metódusaik működnek és fejlődést hoznak.Bánhidi Ákos csapatmenedzser szerint most az az elsődleges, hogy egyben maradjon a szakmai stáb és lássa, hogy az új ötleteik, metódusaik működnek és fejlődést hoznak.

Persze fontosak a sikerek, de nem dőlök a kardomba, ha ezúttal elcsúszunk egy banánhéjon. Azt akarom látni, hogy jó úton járunk, mert ez még csak az olimpiai ciklus első éve” – mondta, kiemelve, hogy a világ legjobb technikusának tartott dél-koreai Jae Szu Csun immár főállásban kizárólag a magyar válogatottnál dolgozik.

Bánhidi arról is beszélt, hogy érezhetően fájt mindenkinek elkezdeni az edzéseket, de ezt érthetőnek tartja, mert az ötkarikás ciklus első felkészülésének nekivágni a legnehezebb. Örömmel újságolta ugyanakkor, hogy azt érzi az olimpiai bajnok férfi staféta tagjain, amit érezni akart, azaz mindannyian tudják, hogy a kemény munkának és az alázatnak köszönhetik sikereiket.

Szerinte a férficsapat továbbra is a világ elitjében lehet annak ellenére, hogy Knoch Viktor egyéves szünetet tart, míg az amerikai John-Henry Kruegernek, aki Pjongcsangban ezüstérmes lett 1000 méteren, egy évet ki kell hagynia az országváltás miatt. Utóbbi így is keményen készül immár magyar társaival. Bátyja, Cole Krueger már a szocsi játékok óta a magyarokkal edz, s az idei Eb-n be is mutatkozott magyar színekben.

A női válogatottal kapcsolatban Bánhidi Ákos úgy fogalmazott, csapatépítés zajlik, mivel Heidum Bernadett visszavonult, Keszler Andrea lábműtéte után a rehabilitációját folytatja, és jelenleg Kónya Zsófiára sem számíthat. Knoch Viktor lengyel születésű feleségéről, Knoch Martáról azt mondta, érződik rajta a hároméves kihagyás, de nagyon elszánt.

A junior vb-n ezüstérmes Jászapáti Petra kifejtette, kellett a hosszú pihenő, mert elsősorban mentálisan és persze fizikailag is kimerítő volt az előző szezon.

„Ennek ellenére már vártam a folytatást, sőt egy hónap után elkezdtem mozogni, mert már hiányzott” – tette hozzá.

A vk-sorozat októberben kezdődik, a hollandiai Eb januárban, míg a bulgáriai vb márciusban lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik