Hatalmas osztrák fölény a csapatversenyen is

2011.03.19. 12:30
null
Mika Kojonkoski (jobbról a második) elbúcsúzott a norvég csapattól (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
A szlovéniai Planicán csapatversennyel folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A győzelmet – ahogyan az idény mindegyik ilyen típusú versenyén – az osztrákok szerezték meg a norvégok és a házigazda szlovének előtt.

 

Azok után, hogy a pénteki egyéni versenyen a „sógorok" kibérelték a dobogó mindhárom fokát, várható volt, hogy a csapatversenyen sem találnak majd legyőzőre. Pláne hogy ebben az idényben az eddigi hat csapatversenyt is ők nyerték.

Az első sorozatban Thomas Morgenstern alapozta meg a fölényüket, aki 215 és fél méterig repült, míg a legnagyobb rivális, a norvégok részéről Anders Bardal 207-ig jutott. És akkor azt még nem lehetett tudni, hogy az első körben ezzel ő lesz a legjobb északi.

Az osztrákok mind a négy ugrója megnyerte a saját sorozatát, a legmesszebb Martin Koch jutott 221 és féllel, de a pénteki verseny győztese, Gregor Schlierenzauer is túlszárnyalta Morgensternt, ráadásul ő úgy ugrott 220 métert, hogy négy kapuval lejjebbről indult, mint Koch, így aztán a kompenzációs pontoknak köszönhetően ő volt az első kör legeredményesebb ugrója.

Amúgy az öt legjobb ugrás közül négy volt az övéké, csak a német Severin Freund tudott fél méterrel nagyobbat ugrani a leggyengébb Andreas Koflernél (212 méter). Az induló tíz csapat közül a japánok távollétében meglepetésre a franciák jutottak tovább a második sorozatba, kiejtve az oroszokat és az olaszokat.

A második körben aztán Bardal is ugrott egy 212 és felest, ám ahelyett, hogy közelítettek volna, még messzebb kerültek, mert Morgenstern a nap legnagyobb ugrását produkálva 232 méterig ugrott. Ekkor már több mint 100 pont volt az osztrákok előnye, még egy bukott ugrás is belefért volna.

De nem buktak, sőt Kofler is javított az első ugrásához képest (216.5). Koch ugyan éppen csak túlugrotta a 200-at, de mivel Romören sem vitte túlzásba a távolságot, így már 120 pont fölé nőtt a különbség. Az utolsó ugrásoknak már nem volt különösebb tétje, hiszen a norvégok is 60 ponttal vezettek a házigazdák előtt, akik meg a lengyelektől voltak 40-re.

Kranjec aztán egy 212 és fél méteres ugrással be is biztosította a szlovének számára az érmet, és bár a norvég Hilde 200-ig sem jutott, az is elég volt az északiaknak az ezüsthöz. Schlierenzauernek így már egy 99 méteres ugrás is elég lett volna, de ő 209 és félig ugrott.

Az osztrákok ünneplésébe aztán a norvégok is beszálltak, akiknek ezen a versenyen búcsúzott el szövetségi kapitányuk, a finn Mika Kojonkoski, akinek kilenc éves munkássága alatt a norvég versenyzők Lars Bystöl révén olimpiai bajnoki címet, több világbajnoki aranyat és Négysáncverseny-győzelmet is szereztek. A tréner síléccel siklott le a sáncdombon, amelynek végén a norvég csapat tagjai pezsgővel várták.

A planicai program és egyben a világkupa-idény vasárnap egyéni versennyel zárul majd majd.

SÍUGRÓ-VK, PLANICA (SZLOVÉNIA)
CSAPATVERSENY, HS 215
1. Ausztria (Schlierenzauer, Koch, Kofler, Morgenstern) 1669.9 pont
2. Norvégia (Bardal, Romören, Evensen, Hilde) 1534.4
3. Szlovénia (Prevc, Damjan, Tepes, Kranjec) 1488.6


Legfrissebb hírek

Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

Kézilabda
1 perce

Huszty Dániel a Magyar Soccaszövetség új sportigazgatója

Minden más foci
2 perce

Még egy példa Mbappé, Kane és Messi klasszisára

Foci vb 2026
9 perce

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
11 perce

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
21 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
41 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
45 perce

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
45 perce
Ezek is érdekelhetik