Gyorskorcsolya: holland és japán győzelem a sprint-vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 10:59
A férfiaknál a holland Kai Verbij, míg a nőknél a japán Kodaira Nao győzött a gyorskorcsolyázók Calgaryban rendezett sprintvilágbajnokságán.

A kétnapos viadalon két-két 500 és 1000 métert kellett teljesíteniük a korcsolyázóknak, s az összesítés alapján kerültek ki a győztesek.

A férfiverseny óriási csatát hozott: Kai Verbij úgy lett aranyérmes, hogy egyetlen futamot sem tudott nyerni, ám ő volt a legkiegyensúlyozottabb, s 22 századmásodperccel előzte meg a norvég Havard Holmefjord Lorentzent. A mindkét 1000-es futamon első holland Kjeld Nuis bronzérmes lett, míg az 500-as távon leggyorsabb, szintén holland Ronald Mulder negyedik.

A nőknél sokkal simábban alakult a verseny, Kodaira Nao ugyanis szombaton mindkét számban első volt, majd a vasárnapi 500 métert is megnyerte, így még úgy is nagyon simán lett világbajnok, hogy a záró 1000 méteren „csak” a harmadik időt futotta.

A japán sprinter mögött az amerikai Heather Bergsma lett a második, a holland Jorien ter Mors pedig a harmadik.

GYORSKORCSOLYA SPRINTVILÁGBAJNOKSÁG, CALGARY
Férfiak, világbajnok:
Kai Verbij (Hollandia) 136.065 pont
2. Havard Holmefjord Lorentzen (Norvégia) 136.280
3. Kjeld Nuis (Hollandia) 136.300
Nők, világbajnok: Kodaira Nao (Japán) 146.390 pont
2. Heather Bergsma (Egyesült Államok) 147.185
3. Jorien ter Mors (Hollandia) 147.495

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik