Curling: vereséggel kezdtek a mieink a vegyespáros-vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.22. 22:48
A pjongcsangi olimpiai kvótáért harcoló Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt kettős a szombati nyitányon extra endben, azaz ráadásban maradt alul: 8-7-re kapott ki a Jekatyerina Kirillova, Ilja Salamickij fehérorosz duótól a curlingezők Kanadában zajló vegyespáros-világbajnokságán.

A magyar páros célja az, hogy az első három között végezzen.

A kanadai Lethbridge-ben zajló vb-n a részt vevő 39 csapatot öt csoportba osztották, s a nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a verseny.

Jövő februárban a dél-koreai téli játékokon nyolc kettős vehet részt, ebből egy a házigazdáké lesz. A másik hét páros a tavalyi és az idei vb összesített rangsora alapján szerezhet kvótát.

Mivel a 2013-ban és 2015-ben világbajnok magyar duó tavaly már a nyolcaddöntőben kiesett, ezúttal kimagasló teljesítményre lesz szüksége, hogy indulási jogot szerezzen az olimpián jövőre debütáló számban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik