Alpesisí-vk: Miklós ezúttal 12. lesiklásban, a férfiaknál Franz nyert

Vágólapra másolva!
2016.12.17. 14:05
A franciaországi Val d'Isere-ben női lesikló futammal folytatódott az alpesi sízők világkupa-sorozata. A győzelmet a szlovén Ilka Stuhec szerezte meg, Miklós Edit a 12. helyen végzett. A férfiak versenyét az olaszországi Val Gardenában az osztrák Max Franz nyerte.

A liechtensteini Tina Weirather állította fel az alapidőt, tőle előbb a negyedikként rajtoló olasz Sofia Goggia, majd a hetes rajtszámú osztrák Cornelia Hütter vette át az első helyet. Tizenharmadikként aztán a pénteki kombinációt is megnyerő Stuhec indult, aki 28 századmásodperccel az osztráknál is gyorsabb volt, s az idejét már senki nem tudta megközelíteni a később rajtolók közül, de a dobogósok névsora sem változott.

Miklós Edit 19-es rajtszámmal indult, s a pálya első felében még az ötödik-hatodik részidők voltak az övéi. Sajnos a végére lassult egy kicsit a többiekhez képest, s nyolcadikként ért célba, ám az utána indulók közül négyen is megelőzték. A legnagyobb bravúr a svájci Michelle Gisin nevéhez fűződött, aki gyakorlatilag a mezőny végéről indulva, 51-es rajtszámmal zárt a hetedik helyen.

Miklós Edit így 12. lett, s ezzel 22 világkupa-pontot szerzett, amivel összetettben a 19, a szakágban pedig az igencsak előkelő ötödik helyen áll. Előbbiben az amerikai Mikaela Shiffrin vezet, de Goggia és Stuhec is igencsak megközelítette, a vasárnapi szuper-G után akár a vezetést is átveheti valamelyikőjük.

„Ahol a negyedik időmérő van, az ugratónál túl direkt vonalat választottam, így korrigálnom kellett a következő három kanyarban, és belementem a kiruccsolt hóba. Nagyon sokat veszítettem. A technikás rész ma jobban ment, de sajnos egy hibával sokat lehet veszíteni” – nyilatkozta Miklós Edit.

Alpesisí-vk, Val d'Isére (Franciaország)
NŐI LESIKLÁS
1. Ilka Stuhec (szlovén) 1:46.14 perc
2. Cornelia Hütter (osztrák) +0.28
3. Sofia Goggia (olasz) +0.32

12. Miklós Edit +1.24
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 498 pont
2. Sofia Goggia (olasz) 467
3. Ilka Stuhec (szlovén) 445

19. Miklós Edit 128

A férfiak az olaszországi Val Gardenában teljesítettek egy lesikló futamot. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy az ötödikként rajtoló norvég Aksel Lund Svindal győz, mert az utána következők megközelíteni sem tudták az idejét, de végül, amikor a legnagyobb favoritokon már túl volt a mezőny, a 26-os rajtszámmal induló osztrák Max Franz négy századmásodpercet tudott faragni. A harmadik az amerikai Steven Nyman lett.

Val Gardena (Olaszország)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Max Franz (osztrák) 1:56.60 perc
2. Aksel Lund Svindal (norvég) +0.04 mp
3. Steven Nyman (amerikai) +0.41
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 440 pont
2. Kjetil Jansrud (norvég) 322
3. Alexis Pinturault (francia) 284

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik