Alpesisí-vb: Lindsey Vonn éremmel zárta pályafutását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.10. 13:21
null
Vonn éremmel zárta le pályafutását (Fotó: AFP)
A svédországi Aréban a női lesiklással folytatódott az alpesisí-világbajnokság. Az aranyérmet a szlovén Ilka Stuhec szerezte meg, aki ezzel megvédte címét.

A keddi esése után ezúttal alaposan odatette magát az amerikai Lindsey Vonn, aki a vb előtt jelentette be, hogy a világbajnokság lesz az utolsó versenye. Ezúttal nagyon szép futamot teljesített, s bár a riválisok közül sokan közelítették az eredményeit, néhány századmásodpercet mindig meg tudott őrizni előnyéből.

Egészen a címvédő Ilka Stuhec futamáig, aki viszont már az elején óriási előnyt harcolt ki az amerikaival szemben, s a pálya közepén már 75 századmásodperc volt a különbség. Ez ugyan a végére fél másodpercre csökkent, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést. Sőt, utólag kiderült, hogy a címvédéshez is.

A hátralévők közül az osztrákok kifejezetten gyengén szerepeltek magukhoz képest, az egyetlen, aki még veszélyt jelentett, az a szuper-G-ben is érmet szerző svájci Corinne Suter volt, aki a pálya feléig csak néhány századmásodperccel volt lemaradva Stuhectől, ami a célban 23 század lett, így viszont Vonnt szorította le a dobogó harmadik fokára (de Vonn így is éremmel búcsúzott, csakúgy, mint szombaton a norvég Aksel Lund Svindal), amit a legjobban az osztrák Stephanie Venier bánhatott, aki így négy századmásodperccel csúszott le az éremről.

VONN UTOLSÓ SIKLÁSÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

ALPESISÍ-VB, ARE (SVÉDORSZÁG)
Női lesiklás
1. Ilka Stuhec (Szlovénia) 1:01.74 perc
2. Corinne Suter (Svájc) +0.23 mp
3. Lindsey Vonn (Egyesült Államok) +0.49

Legfrissebb hírek

Alpesi sí: Kékesi Márton és Pászka Mikolt Anna a felnőtt országos bajnok összetettben

Téli sportok
2026.02.27. 18:04

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
2026.02.26. 16:44

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Véget ért Mikaela Shiffrin rossz olimpiai sorozata, Tóth Zita a 31. lett

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 15:01

Tóth Zita 36. a női műlesiklás első futamában, Shiffrin vezet

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 11:35

Tóth Zita: Játékosan szeretnék síelni, élvezni a menetet, és kihozni magamból a maximumot

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 17:54

Videó: világgá ment az olimpiai aranyat elbukó norvég síző

Téli olimpia 2026
2026.02.17. 09:16

Téli olimpia: Úry Bálint és az óriás-műlesiklás bajnoka is kiesett a szlalom első futamában

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 11:20
Ezek is érdekelhetik