Alpesi sí: Tessa Worley két nap alatt két aranyat szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.16. 14:26
Csütörtökön a női óriás-műlesiklással folytatódott a svájci St. Moritzban az alpesisí-világbajnokság. A győzelmet a francia Tessa Worley szerezte meg az amerikai Mikaela Shiffrin és az olasz Sofia Goggia előtt.

Már az első futamot követően ez a három versenyző állt az élen, hiszen csak ők tudták 63 másodpercen belül teljesíteni a pályát, de akkor Shiffrin még csupán a harmadik volt. A második futamban azonban toronymagasan az amerikai síelte a legjobb időt, így Goggiának nem sikerült átvennie tőle a vezetést, de ezt láthatóan nem bánta, hiszen így is biztos érmes volt.

Worley viszont 72 századmásodperces előnyének nagyjából a felét meg tudta őrizni, így 2013 után másodszor bizonyult a világ legjobbjának ebben a számban, arról nem is beszélve, hogy két napja tagja volt a csapatversenyben diadalmaskodó francia válogatottnak is.

A versenyen induló 99 síző között ott volt 75-ös rajtszámmal a magyar Archam Chiara is, aki azonban sajnos az első futamban nem tudott végigmenni a pályán és kiesett.

Alpesisí-vb, St. Moritz (Svájc)
NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Tessa Worley (Franciaország) 2:05.55 perc
2. Mikaela Shiffrin (Egyesült Államok) +0.34 mp
3. Sofia Goggia (Olaszország) +0.74

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik