Alpesi sí: Riesch versenyt, Vonnt szakági vk-t nyert a ködben

Vágólapra másolva!
2012.02.18. 13:04
Címkék
A 2014-es téli olimpia helyszínén, az oroszországi Szocsiban folytatódott a női alpesi sízők világkupa-sorozata. A szombati lesiklásban a győzelmet a német Maria Höfl-Riesch szerezte meg az osztrák Elisabeth Görgl és az amerikai Lindsey Vonn előtt. Utóbbi azonban így is megnyerte már a szakági világkupát. A viadal közben leszállt a köd a pályára, így a magasabb rajtszámú versenyzők – köztük a magyar Miklós Edit – már nem mehettek le a pályán.
Elsőként a szlovén Marusa Ferk teljesítette a pályát, aki nem is ment rossz időt, amit az is bizonyított, hogy a következő négy induló a közelébe sem tudott érni. Hatodikként azonban jött az amerikai Alice McKennis, aki több mint négy tizedmásodpercet javított a legjobb időn. A következő három versenyző ugyan nem, azután viszont többen is gyorsabbak voltak nála: elsőként honfitársnője, Stacey Cook, majd két francia, Marie Marchand-Arvier és Marion Rolland vette át az első helyet. A szakág legjobbjai közül először az összetett világkupában vezető Vonn rajtolt, aki aztán alaposan, több mint fél másodperccet javított az addigi legjobb időn, s az ő teljesítménye általában mérvadó szokott lenni. De csak általában, mert most az őt követő vk-címvédő, Höfl-Riesch újabb fél másodpercet faragott belőle, így Vonn nem sokáig örülhetett az első helynek. Ugyan a szlovén Tina Maze, az olasz Daniela Merighetti és az amerikai Julia Mancuso nem volt rájuk veszélyes, a szakági világkupában második helyen álló liechtensteini Tina Weirather két tizeddel Vonn mögé jött be a harmadik helyre. Nem sokáig állt azonban dobogós helyen, mert Görgl még Vonnénál is jobb időt produkálva, az éllovastól 43 századdal elmaradva ért be a második helyen a célba. Az élmezőny sorrendje a későbbiekben már nem változott, ami egyben azt jelentette, hogy Vonn a harmadik helye ellenére is bebiztosította a szakági világkupa-győzelmét, hiszen a hátralévő két lesiklóversenyen csak kétszáz pontot lehet begyűjteni, neki viszont ennél több az előnye. Összesen hatvanhatan neveztek, de az 51-es rajtszámmal startoló monacói Alexandra Coletti futamát követően olyan köd ereszkedett a pályára, hogy több versenyző indulását már nem engedélyezték, így nem tehetett próbát el az 57-es rajtszámú magyar Miklós Edit sem. Hosszas várakozás után a versenyt félbeszakították, s az addig leérkezettek eredményei alapján hirdettek végeredményt.
ALPESISÍ-VK, SZOCSI (OROSZORSZÁG)
NŐI LESIKLÁS
1. Maria Höfl-Riesch (német) 1:49.17
2. Elisabeth Görgl (osztrák) +0.43
3. Lindsey Vonn (amerikai) +0.59
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1442
2. Tina Maze (szlovén) 994
3. Maria Höfl-Riesch (német) 956
A SZAKÁGI VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 590
2. Maria Höfl-Riesch (német) 359
3. Elisabeth Görgl (osztrák) 355
ALPESISÍ-VK, SZOCSI (OROSZORSZÁG)
NŐI LESIKLÁS
1. Maria Höfl-Riesch (német) 1:49.17
2. Elisabeth Görgl (osztrák) +0.43
3. Lindsey Vonn (amerikai) +0.59
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1442
2. Tina Maze (szlovén) 994
3. Maria Höfl-Riesch (német) 956
A SZAKÁGI VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 590
2. Maria Höfl-Riesch (német) 359
3. Elisabeth Görgl (osztrák) 355



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik