Alpesi sí: Lindsey Vonn bejelentette, a szezon végén visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.12. 09:40
null
Lindsey Vonn a szezon végén visszavonul (Fotó: AFP, archív)
Lindsey Vonn, minden idők egyik legsikeresebb női alpesi sízője a 2018–2019-es szezon végén visszavonul.

 

A 33 éves amerikai sztár csütörtökön egy New York-i rendezvényen jelentette be a döntését, amely mellett akkor is kitart majd, ha nem sikerül megdöntenie Ingemar Stenmark rekordját, aki 86 világkupafutamot nyert meg pályafutása során, néggyel többet, mint Vonn.

„Ez lesz az utolsó idényem, aztán biztosan visszavonulok– mondta határozottan a sportoló. – Fantasztikus lenne túlszárnyalni a csúcsot, de ha nem sikerül, akkor is én maradok a legsikeresebb női síző, s azt gondolom, erre igazán büszke lehetek.”

Vonn februárban, a pjongcsangi téli olimpiát követően még úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen meg akarja dönteni a svéd legenda abszolút rekordját, s addig ott lesz a versenyeken, amíg ez sikerül.

Az amerikai síző pályafutása során rengeteg sérüléssel bajlódott, 2007-ben elszakadt a térdszalagja, s a 2014-es szocsi játékokat is sérülés miatt kellett kihagynia. A világkupákon ennek ellenére mindig nagyszerűen teljesített. Az olimpiákon és világbajnokságokon „szerényebb” az eredménysora, igaz, ötkarikás játékokon így is egy arany- és két bronzérmet nyert, míg vb-ken két aranyat, három ezüstöt és két bronzot.

Utolsó szezonját november végén Lake Louise-ban kezdi majd meg Vonn, aki az idei olimpián lesiklásban elért harmadik helyével minden idők legidősebb női olimpiai dobogósa lett. Visszavonulását követően Vonn 2015-ben alapított alapítványára fog koncentrálni, amely oktatással foglalkozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik