Alpesi sí: Kostelic ajándékgyőzelme Pinturaulttól

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 13:28
A szlovéniai Kranjska Gorában a férfiak műlesikló versenyével folytatódott az alpesisí-világkupa. A győzelmet a horvát Ivica Kostelic szerezte meg két osztrák, Marcel Hirscher és Mario Matt előtt.

Az első futamot óriási fölénnyel nyerte a francia Alexis Pinturault, hiszen majd' másfél másodperc volt az előnye a második svéd Andre Myhrer előtt. Igaz, ezt követően viszont elég nagy volt a tülekedés, hiszen öten is fél másodpercen belül voltak a svédhez képest. Nem volt köztük viszont az összetett világkupában vezető Hirscher, aki 2.11-es hátránnyal csak a nyolcadik helyről várta a folytatást.

Persze az köztudott, hogy az osztráknak viszont félelmetes a második futama. Most is átvette a vezetést, igaz nem olyan kiemelkedő futammal. Ahhoz azért elég volt, hogy a nagyot hibázó, ezért aztán jócskán visszacsúszó olasz Stefano Grosst és honfitársát Mattot megelőzze.

Az olasz Gioliano Razzoli kiesett, és a végén a svéd Jens Byggmark is kikapott 18 századdal. Kostelic viszont már túl nagy falat volt, hiszen a horvát már hat tizedmásodperces előnyből indult, amely azért alaposan apadt, de 19 század így is maradt belőle.

Myhrer viszont ezúttal gyengélkedett, s hat százados előnyéből majd' másodperces hátrány lett, s így csak a hatodik idő lett az övé. Már csak Pinturault volt hátra, aki sokáig tartotta óriási előnyét, de a fiatal francia elidegeskedte a végét és kiesett, így gyakorlatilag Kostelic ölébe hullott a győzelem.

Alpesisí-vk, Kranjska Gora (Szlovénia)
FÉRFI MŰLESIKLÁS
1. Ivica Kostelic (horvát) 1:45.81
2. Marcel Hirscher (osztrák) +0.19
3. Mario Matt (osztrák) +0.34
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 1395
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 1226
3. Ted Ligety (amerikai) 909

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik