Alpesi sí: a szövetség elnöke nem hisz Miklós Editnek

L. Á., Zs. B.L. Á., Zs. B.
Vágólapra másolva!
2018.04.13. 12:29
null
Miklós Edit a csütörtöki sajtótájékoztatón (Fotó: Koncz György)
Mint beszámoltunk róla, Miklós Edit csütörtökön bejelentette visszavonulását. A Nemzeti Sport a síző sajtótájékoztatója után megkereste a Magyar Síszövetség novemberben megválasztott elnökét, Bajai Andrást, aki kijelentette, nem igaz, hogy az ő ténykedése miatt nem folytatja a versenyző a pályafutását.

 

„Sajnálom, de a sérülését ismerve nem lepődtem meg a döntésén – mondta Bajai András. – A sajtótájékoztatójára sajnos nem hívtak meg, de hallottam, hogy az elnökség munkájára hivatkozva vonult vissza. Az új vezetőség minden támogatást megadott neki az olimpiai felkészüléséhez, és korábban egy árva szóval sem mondta, hogy nincs minden a legnagyobb rendben. Csak akkor kezdte el ezt hangoztatni, amikor elkezdtem a síszövetségben tapasztalható gazdasági anomáliákat feltárni. Edit csak azóta nem kíván velem dolgozni, amióta kikértem az Ernst and Young jelentését a szövetség pénzügyeiről.”

„Február másodikán kelt levelében már egyébként is megpendítette, hogy foglalkoztatja a visszavonulás gondolata – folytatta az elnök. – Már korábban hallottam a MOB orvosi bizottságának vezetőjétől, hogy Edit versenyeztetése a gyorsasági számokban kifejezetten kockázatos, súlyos sérülés lehet a következménye – ez be is következett. Edit karrierje a sérülésekre megy rá, nem pedig arra, hogy olyan elnök jött, aki tisztán akar látni. Az ellentétek mögött egyetlen személy áll: a korábbi ügyvezető elnök, Kaszó Klára. Engem ő választott ki elnöknek, az viszont nem volt benne a pakliban, hogy törvénytelen működést kellene elfogadnom. Edit egyszerűen szeretné meghálálni az egyébként zseniálisan jól végzett menedzsmentet és szakmai támogatást, amit Kaszó Klárától és csapatától kapott. Elismerem a lojalitását, de úgy vélem, hibás kitartani olyanok mellett, akik közpénzeket nem úgy kezelnek, ahogy kellene.”

Bajai András attól sem tart, hogy Miklós Edit váltja őt az elnöki székben, mert szerinte a vasárnapra tervezett közgyűlés eredménye nem tekinthető majd hivatalosnak:

„Ez egy törvénytelen kezdeményezés, a Kaszó-klán próbálkozása annak érdekében, hogy elkerüljék a számonkérést, amit nem fognak tudni elkerülni, mert a megfelelő bejelentéseket és a tényekkel alátámasztott feljelentéseket megtettem. Ezt akkor sem kerülik el, ha egy szabálytalanul és törvénytelenül összehívott közgyűlésen Miklós Editet megválasztják.”

„EDIT, NE CSINÁLD!” – AZ ELNÖK SAJTÓKÖZLEMÉNYT ADOTT KI PÉNTEKEN

Bajai András pénteki sajtóközleménye szerint az esemény többek között azért lesz jogellenes, mert nem hívták össze az elnökséget, amely elrendelte a közgyűlés megtartását, majd meg nem engedett írásbeli döntések születtek, például a jelölő- és mandátumvizsgáló bizottságról, illetve a helyszínváltozásról.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a közgyűlésnek „nyilvánvalóan nem minősülő” összejövetelen semmiféle érvényes határozat nem születik majd, és minden szabálytalan határozatot – köztük a közgyűlés összehívására és az elnök jogköreinek teljes megvonására vonatkozót – megtámadta a jelenlegi vezetés a Fővárosi Törvényszéken.
„A korábbi vezetés rendszeres szabálytalan határozatok keretei között ugyan folyamatosan igyekszik ellehetetleníteni az elnök munkáját, de ez valódi akadályt nem jelent a napi működésben” – áll a közleményben.
Bajai hozzátette, hogy – szembesülve a szabálytalanságok különös súlyával – több büntetőfeljelentést tett, és beadványokkal fordult minden illetékes hatósághoz a törvényes rend helyreállítása érdekében.
A lesiklásban olimpiai hetedik alpesi síző, Miklós Edit csütörtökön jelentette be, hogy visszavonul, egyben jelezte, vasárnap versenybe száll a Magyar Síszövetség elnöki posztjáért.
„Rengeteget segítettem abban, hogy Magyarország felkerüljön a sísport térképére. Csodálatos hét esztendő volt magyar színekben versenyezni, mindig a profizmus felé haladtunk. A mostani vezetőség, Bajai András elnök és Vámos Attila ügyvezető viszont amatőr” – jelentette ki sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: „Semmi jóra nem vezet, amit ők csinálnak. Nem tudunk profin együttműködni, elsősorban ezért döntöttem a visszavonulás mellett.”
Bajai András pénteki álláspontja szerint nem kérdés, hogy Miklós Editet vasárnap „kikiáltják” elnöknek, de ennek nem lesz jelentősége. „Edit, ne csináld! Nagyon nagy a baj a Magyar Síszövetségben. Várd meg, amíg rendet teszünk. Utána pedig gyere, és dolgozz te is a magyar sísportért” – üzente végül az elnök.
Az eseményre vasárnap 15 órától a fővárosi Danubius Hotel Arénában kerül sor. (MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik