A szél Kofler mellett volt Innsbruckban

Vágólapra másolva!
2012.01.04. 16:27
null
Kofler cseppet sem váratlan reakciója a győzelem pillanatában (Fotó: Action Images)
Címkék
Andreas Kofler nyerte meg a síugrók Négysáncversenyének harmadik állomását Innsbruckban. Az osztrák mögött az előző két viadalt megnyerő honfitárs, Gregor Schlierenzauer végzett, a harmadik a japán Takeucsi Taku lett.

 

Ahogy várható volt, Innsbruckban fantasztikus hangulatban rendezték meg a síugrók Négysáncversenyének harmadik állomását. A viadalon 22 500 néző jelent meg, ez abszolút nézőcsúcsnak számít.

A közönség elsősorban arra volt kíváncsi, miként ugrik a város szülöttje, Gregor Schlierenzauer, aki megnyerte az első két viadalt (Oberstdorf és Garmisch-Partenkirchen). A legnagyobb ellenfélnek honfitársa, Andreas Kofler számított, vagyis szurkolói szempontból a helyi közönség igen irigylésre méltó helyzetben volt. Legalábbis előzetesen a legtöbben Schlierenzauer és Kofler különcsatáját várták.

Hogy mégsem így lett, arról Kamil Stoch tett. A lengyel váratlanul az első helyen végzett az első sorozatban. Igaz, azt mindenki tudta, hogy Stoch remek formában érkezett a viadalra, mindazonáltal arra mégis kevesen számítottak, hogy mindkét favorit osztrákot megelőzi, ráadásul 6.1 ponttal.

Hozzá kell tenni, hogy nagyon kavargott a szél, gyakorlatilag ugrónként változott az iránya és erőssége, alaposan megkavarva a küzdelmet. A négyszeres olimpiai bajnok Simon Ammann (22. hely) például erős hátszélben próbált minél messzebbre szökkenni, de nem sikerült neki. A japánok, különösen Takeucsi Taku (3. hely) és Ito Daiki (6. hely) elég jól elkapták a szembeszelet.

Az első sorozatban tehát Stoch vezetett Schlierenzauer előtt, őket Takeucsi és a norvég Anders Bardal követte.

A második sorozatban Ito a száz métert sem érte el (végül a 27. helyre esett vissza), de ezért elsősorban az elképesztően erős hátszél volt okolható.

Ito ugrása után a hó is megérkezett az égből, bár a legnagyobb problémát továbbra is a kavargó szél jelentette. Kofler volt végül az egyetlen, aki ideális körülmények között ugorhatott, a többieknek nem volt szerencséjük a széllel. Az éllovas Stoch szintén nagyon kicsit ugrott másodikra, csak kilencedik lett.

Schlierenzauer is a körülmények áldozatául esett, de ő annyira még uralni tudta, hogy a második helyet megszerezze. Végül Kofler lett az első, így az is eldőlt, hogy Schlieri nem kapja meg az egymillió svájci frankot, amely akkor járt volna, ha mind a négy viadalt megnyeri.

Csütörtökön már Bischofshofenben selejteznek a síugrók, itt rendezik meg a negyedik, utolsó versenyt pénteken.

 

SÍUGRÁS, 60. NÉGYSÁNCVERSENY, 3. ÁLLOMÁS, INNSBRUCK
Nagysánc (méret: 130 méter)
1. Andreas Kofler (osztrák) 252.8 pont
2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 247.6
3. Takeucsi Taku (japán) 246.7
A Négysáncverseny állása (még 1 verseny van hátra)
1. Gregor Schlierenzauer 805.4 pont
2. Andreas Kofler 788.4
3. Thomas Morgenstern (osztrák) 769.3
Az összetett vk állása (még 17 verseny van hátra)
1. Andreas Kofler 768 pont
2. Gregor Schlierenzauer 656
3. Anders Bardal 509

 

SÍFUTÁS

Marit Björgen győzelmével ért véget a Tour de Ski sorozat hatodik állomása a nőknél az olaszországi Toblachban. A 1.3 kilométeres szabad stílusú viadalon a háromszoros olimpiai bajnok norvég klasszis 0.5 másodperccel győzte le az amerikai Kikkan Randallt.

Björgen már az előfutamok során is nagyon taktikusan versenyzett, ez hozta meg számára a sikert a döntőben is. A célegyenesben Björgen az élre állt, a riválisok pedig nem tudták felvenni a tempóját, így magabiztosan nyert a látszólag kicsi, fél másodperces különbség ellenére is.

A Tour de Ski összetettjében továbbra is a lengyel Justyna Kowalczyk vezet. Csütörtökön a 15 kilométeres szabad stílusú viadallal folytatódik a Tour de Ski a nőknél.

SÍFUTÁS, TOUR DE SKI, TOBLACH (OLASZORSZÁG)
Sprint (1.3 km, szabad stílus)
1. Marit Björgen (norvég) 3:17.5
2. Kikkan Randall (amerikai) +0.5
3. Jusytna Kowalczyk (lengyel) +2.2
A Tour de Ski összetett állása (még 3 verseny van hátra)
1. Justyna Kowalczyk 1:13:38.1
2. Marit Björgen +4.8
3. Therese Johaug (norvég) +2:26.9

 

Nyikolaj Morilov győzelmével ért véget a férfiak versenye, a norvég Petter Northug csak egy hajszállal maradt le orosz riválisától.

A verseny látványos hajrával fejeződött be. Morilov és Northug egymás mellett haladt, csak az utolsó méter döntött előbbi javára. A különbség csupán 0.1 másodperc volt.

Csütörtökön a 35 kilométeres szabad stílusú viadallal folytatódik a Tour de Ski a férfiaknál.

SÍFUTÁS, TOUR DE SKI, TOBLACH (OLASZORSZÁG)
Sprint (1.3 km, szabad stílus)
1. Nyikolaj Morilov (orosz) 3:03.04
2. Petter Northug (norvég) +0.1
3. Dario Vologna (svájci) +0.4
A Tour de Ski összetett állása (még 3 verseny van hátra)
1. Dario Cologna (svájci) 1:53:15.4
2. Petter Northug +13.5
3. Alekszandr Legkov (orosz) +1:28.2

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik