Szocsi 2014: tovább tart a finn böjt, amerikai hódeszkaarany

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.09. 11:28
A női hódeszkások lejtő versenyének döntőjével folytatódott a téli olimpia az oroszországi Szocsiban. A győzelmet az amerikai Jamie Anderson szerezte meg a sokáig vezető finn Enni Rukajärvi és a brit Jenny Jones előtt. Az északiaknak így tizenkét éves böjt után továbbra sem született aranyérmük a téli játékokon.

A döntő első sorozatát követően (minden versenyző két gyakorlatot mutathatott be, s a jobbik pontszám számított), a cseh Sarka Pancochová állt az élen, Andersont a svájci Sina Candriant és Rukajärvit megelőzve, viszont a világbajnoki címvédő kanadai Spencer O'Brien meglepetésre csak a 11. helyre került egy komoly hiba után.

A második menetben elsőként induló norvég Silje Norendal ugyan javítani tudott, de így is csak a nyolcadik pozícióig jött fel. Nem így Jones, aki 87.25-ös pontszámával az ötödik helyről lépett az elsőre. Candrian is javított, s mindössze negyed ponttal maradt el az éllovastól. Panchocová viszont elrontotta a gyakorlatát, s ezzel egyelőre maradt a harmadik, ahová a brit és a svájci hátraszorította. Aztán Rukajärvi 92 és fél pontot kiérdemelve átvette a vezetést, s ez azért már nagyon közel volt a maximális 100 ponthoz.

Miután a világbajnok O'Brien is csak öt pontot tudott javítani (a helyezésén meg semmit), érett a finn arany, ami azért lett volna nagy szó, mert a havas sportokban nagy hagyományú északi nyelvrokonaink legutóbb 12 éve, a 2002-es Salt Lake City-i olimpián szereztek téli olimpián aranyérmet (azóta nyárin is mindössze egyet, még 2008-ban). A szépséges ausztrál Torah Brightot még megúszták, ám Anderson 95.25 pontot kapott a gyakorlatára, s ezzel összetörte a finn reményeket.

Szocsi 2014
HÓDESZKA, NŐI LEJTŐ
1. Jamie Anderson (Egyesült Államok) 95.25 pont
2. Enni Rukajärvi (Finnország) 92.50
3. Jenny Jones (Nagy-Britannia) 87.25
4. Sina Candrian (Svájc) 87.00
5. Sarka Pancochová (Csehország) 86.25
6. Karly Shorr (Egyesült Államok) 75.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik