Szocsi 2014: súlyos problémák, háborognak a környezetvédők

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 16:17
Miközben javában zajlanak a téli olimpiai játékok Szocsiban, a szervezők ígéretükkel ellentétben a környezetvédelemre nem figyelnek oda – írja az egyik tudományos oldal. Míg a 2012-es londoni ötkarikás játékokat dicsérték környezettudatosság szempontjából, addig az oroszországi szervezők ezt nem mondhatják el magukról.

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a vizes élőhelyekre – amelyeken több tucat madárfaj él – mintegy több száz kilogramm zúzott követ szállítottak, veszélyeztetve ezzel az állatokat.

A Time beszámolója alapján az Észak-kaukázusi Környezetvédelmi Felügyelet (EWNC) több környezetellenes dologgal vádolja az olimpia szervezőit: illegális építési szemét szállítása, az élővilág veszélyeztetése, a Szocsi Nemzeti Park egyes részeinek megsemmisítése.

Jevgenyij Vitisko környezetvédelmi aktivista elmondta: 2006-ban, 2011-ben és 2013-ban is megváltoztatták a természetvédelmi törvényeket Oroszországban, hogy gyengítsék a környezetvédelmi törekvéseket és elősegítsék a téli olimpia előkészületeit.

Az orosz hatóságok az Australian beszámolója alapján drasztikus intézkedésekkel próbálják elhallgattatni a környezetvédőket: Vitiskót nemrégiben kéthetes szabadságvesztésre ítélték nyilvános káromkodásért, míg a CBS úgy tudja, egy másik EWNC-tagot ötnapos szabadságvesztésre ítéltek, mivel „ellenállt a rendőrség parancsának".

Adam Aston, a Guardian újságírója a szocsi olimpiát egy elszalasztott lehetőségnek írta le, mely által az oroszok javíthattak volna a közvéleményen és a fenntarthatósági törekvéseiken.

A Popular Science nevű tudományos oldal kutatásai szerint ha bekövetkeznek az előrejelzett klímaváltozások, a legutóbbi 19 téli olimpiai helyszínből 2100-ban mindössze hat lesz alkalmas a játékok újrarendezésére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik