Szocsi 2014: Miklós Edit kialudta magát, már várja a holnapot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 12:39
Kimerítő edzések és versenyzés után Miklós Edit újult erővel veti bele magát a további küzdelmekbe a szocsi téli olimpia alpesi síversenyein. A szuperkombinációban hétfőn a sportág történetének legjobb magyar helyezését (16.) elérő versenyző a Facebook-oldalán elmondta, reménykedik, hogy egyenlő feltételek mellett szerepelhet a többiekkel a szerda délelőtti lesiklás során.

„Öt fárasztó nap után ma már sikerült kialudnom, kipihennem magam – írta Miklós Edit. – Négy nap hivatalos lesiklóedzésünk, tegnap pedig szuperkombinációs versenyünk volt, ahol az előkelő tizenhatodik helyezést értem el. Sajnos hétfőre felmelegedett az idő, eléggé megpuhult a pálya, és ma is nagyon meleg van. Reménykedünk, hogy éjszaka lehűl az idő, és szerda reggelre megfagy a pálya, hogy egyenlő esélyekkel versenyezhessünk a lesiklás során. Már nagyon várom a holnapot! Még lefekvés előtt gondolatban végigmegyek a pályán, ráhangolódok a szerdai megméretésre!”Miklós Edit. – Négy nap hivatalos lesiklóedzésünk, tegnap pedig szuperkombinációs versenyünk volt, ahol az előkelő tizenhatodik helyezést értem el. Sajnos hétfőre felmelegedett az idő, eléggé megpuhult a pálya, és ma is nagyon meleg van. Reménykedünk, hogy éjszaka lehűl az idő, és szerda reggelre megfagy a pálya, hogy egyenlő esélyekkel versenyezhessünk a lesiklás során. Már nagyon várom a holnapot! Még lefekvés előtt gondolatban végigmegyek a pályán, ráhangolódok a szerdai megméretésre!”

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
17 órája

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Alpesisí-vk: Tóth Zita 43. lett Courchevelben

Téli sportok
2025.12.16. 20:32

Milánó 2026: indul az összetett vk-címvédő olasz alpesi síző

Téli sportok
2025.12.12. 15:29

Majdnem nyolc év után világkupafutamot nyert Lindsey Vonn

Téli sportok
2025.12.12. 12:15
Ezek is érdekelhetik