Síugrás: Stoch duplája Willingenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.02. 16:21
A németországi Willingenben folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A vasárnapi egyéni versenyt a szombatihoz hasonlóan a lengyel Kamil Stoch nyerte meg a német Severin Freund és a szlovén Peter Prevc előtt.

Az első sorozatot a szlovén Peter Prevc nyerte meg 145 és fél méteres ugrásával, s bár a szombati győztes lengyel Kamil Stoch másfél méterrel túlszárnyalta őt, kilenctized ponttal így is kevesebbet kapott nála. A harmadik helyen a német Severin Freund állt hárompontos hátránnyal, mögöttük azonban egy jó tízpontos űr következett, így ők hárman voltak esélyesek a verseny dobogós helyeire.

Amikor Freund sorra került a második sorozatban, akkor a japán Kaszai Noriaki állt az élen, de a németnek ezúttal 134 méter is elég volt az első helyhez. Stoch viszont 145 méterig repült, s ezzel utcahosszal vette át a vezetést. Prevcnek viszont nem ment, ő csak 132 méterig szállt, s így visszacsúszott a harmadik helyre, ami egyben azt is jelentette, hogy Stoch győzelmével az összetett világkupában is az élre került.

Síugró-vk, Willingen (Németország)
HS 145
1. Kamil Stoch (lengyel) 271.4 pont (147.0 m; 145.0 m)
2. Severin Freund (német) 257.9 pont (141.5 m; 134.0 m)
3. Peter Prevc (szlovén) 247.3 pont (145.5 m; 132.0 m)
A VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Kamil Stoch (lengyel) 921 pont
2. Peter Prevc (szlovén) 908
3. Kaszai Noriaki (japán) 746

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik