Sílövészet: Ferry és Domracseva sikere a tömegrajtosban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.09. 14:08
Vasárnap a férfiak és a nők tömegrajtos versenyével folytatódott a sílövők világkupa-sorozata a szlovéniai Pokljukában. Előbbieknél a svéd Björn Ferry, utóbbiaknál pedig a fehérorosz Darja Domracseva győzött.

A férfiak versenyben négy olimpiai bajnok egyszerre kezdte meg az utolsó lövészhetet. Az addig hibátlanul teljesítő versenyzők közül csak a norvég Emil Hegle Svendsen rontott egyet, így hárman maradtak az élen. Közülük az orosz Jevgenyij Usztjugov nem bírta a tempót a két éllovassal, így neki már korábban leszakadva be kellett érnie a harmadik hellyel, míg az élen Ferry és a francia Martin Fourcade váltotta egymást. Az utolsó emelkedőnél a svéd tört előre, s vezető pozícióját már nem is adta ki a kezéből.

A hölgyeknél már a második lövészet után is csak ketten, az orosz Olga Zajceva és a szlovák Anastasiya Kuzmina maradt az élen, ők azonban hibáztak a harmadik sorozatban, így az üldözők közül Domracseva és a finn Mäkärainen előtt volt adott a lehetőség az első helyre kerülésre, de csak az előbbi lőtt hibátlanul. Az utolsó sorozatnál Domracsevának még egy hiba is belefért az első hely megtartásához, míg a finn lett a második, aki ezzel az összetett vk-ban is átvette a vezetést, míg a harmadik az orosz Olga Zajceva lett.

Sílövő-vk, Pokljuka (Szlovénia)
FÉRFI 15 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Björn Ferry (svéd) 35:19.3 perc (0 lőhiba)
2. Martin Fourcade (francia) +4.7 (0)
3. Jevgenyij Usztjugov (orosz) +12.5 (0)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Fourcade (francia) 660 pont
2. Emil Hegle Svendsen (norvég) 485
3. Dominik Landertinger (osztrák) 462
NŐI 12.5 KM-ES TÖMEGRAJTOS VERSENY
1. Darja Domracseva (fehérorosz) 36:16.4 (2)
2. Kaisa Mäkäräinen (finn) +22.2 (2)
3. Olga Zajceva (orosz) +35.9 (1)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Kaisa Mäkäräinen (finn) 601
2. Tora Berger (norvég) 587
3. Darja Domracseva (fehérorosz) 571

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik