Sífutás: olimpiai bajnokok sikerei a drammeni sprinten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.05. 20:13
A norvégiai Drammenben férfi és női klasszikus stílusú sprintversennyel folytatódott a sífutók világkupa-sorozata. A győzelmet mindkét nemnél hazai versenyzők szerezték meg, előbbieknél Ola Vigen Hattestad, utóbbiaknál pedig Maiken Caspersen Falla szerezte meg.

A hölgyek döntőjébe három norvég is bekerült, ráadásul a rajt után a szlovén Katja Visnarnak eltört a botja, így ő le is maradt. Így már csak a finn Krista Lähteenmäki és a svéd Stina Nilsson próbálta meg felvenni a hazaiakkal a versenyt, de nem nagy sikerrel. Hárman végig uralták a mezőnyt, s végül csak azért nem hármas norvég siker született, mert a végén Ingvil Flugstad Östberg összeakadt a finnel. Ezt kihasználva Nilsson szerezte meg a harmadik helyet, míg az élen, az utolsó métereken, a Szocsiban három aranyat nyerő Marit Björgent lehajrázta a versenyszám olimpiai bajnoka, Falla.

A férfiaknál már nem volt ennyire egyértelmű a helyzet, ott a svéd Emil Jönsson vezetett sokáig két norvég riválisa és a finn Matias Strandvall előtt, de itt meg előbbi és utóbbi akadt össze egy kanyarnál, s csúsztak vissza a mezőny végére. Így a két norvég került az élre, s gyakorlatilag együtt estek be a célba. Végül a célfotó alapján a szám szocsi aranyérmese, Hattestad győzött hét századmásodperccel honfitársa, Paal Golberg előtt. A harmadik helyet az olasz Maicol Rastelli szerezte meg.

Sífutó-vk, Drammen (Norvégia)
FÉRFI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Ola Vigen Hattestad (norvég) 2:47.08 perc
2. Paal Golberg (norvég) +0.07 mp
3. Maicol Rastelli (olasz) +1.99
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Martin Johnsrud Sundby (norvég) 1127 pont
2. Chris Andre Jespersen (norvég) 739
3. Alekszandr Legkov (orosz) 686
NŐI SPRINT (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Maiken Caspersen Falla (norvég) 3:06.82
2. Marit Björgen (norvég) +0.28
3. Sophie Caldwell (amerikai) +1.50
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Therese Johaug (norvég) 1153
2. Marit Björgen (norvég) 1082
3. Astrid Jacobsen (norvég) 965

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik