Pjongcsang 2018: a 100 méter londoni 4.-je nem bobozhat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.01. 12:45
Nem vehet részt a februári pjongcsangi téli olimpián a bobos Ryan Bailey, miután hat hónapról két évre súlyosbította eltiltását a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

A korábbi kiváló sprinter – aki negyedik lett 100 méteren a londoni olimpián – januárban akadt fenn egy doppingellenőrzésen, miután a szakemberek a serkentők közé tartozó dimetilbutilamint találtak a mintájában.

A 28 éves versenyző engedélyét még januárban felfüggesztették, majd augusztusban fél évre tiltották el, ami viszont addigra már le is járt, így Bailey azóta is versenyez, s a világkupa-sorozat legutóbbi, múlt hétvégi állomásán is ott volt Nick Cunningham tolóembereként.

Enyhe büntetése miatt viszont az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) fellebbezett a CAS-nál, mely csütörtökön tárgyalta az ügyet, s pénteken jelentette be, hogy 2019 januárjáig tiltotta el Baileyt.

A sportoló tavaly váltott az atlétikáról a bobozásra, miután nem sikerült bekerülnie a riói olimpiai csapatba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik