Alpesi sí: Miklós Edit nem indulhatott Svájcban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.01. 14:06
A norvégiai Kvitfjellben lesiklóversennyel folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata. A győzelmet a kanadai Eric Guay szerezte meg a francia Johan Clarey és az osztrák Matthias Mayer előtt. A norvég Aksel Lund Svindal viszont hatodik helyével is megnyerte a lesikló-világkupát, és összetettben is átvette a vezetést. A nők hasonló versenye a svájci Crans Montanában elmaradt, így Miklós Edit sem állhatott rajthoz.

A pénteki lerövidített lesiklófutam után szombaton már valamivel hosszabb távot kellett teljesítenie a versenyzőknek. Először a kanadai Jan Hudec teljesítette a pályát, de az első igazán jó időt az utána következő svájci Didier Defago érte el. Tőle aztán a hatodikként rajtoló olasz Werner Heel vette el az első helyet, majd a kettővel utána induló, a versenyszám szocsi bajnoka, Mayer állt az élre.

Sokáig azonban ő sem örülhetett, mert egyből utána következett Clarey, aki további 22 századmásodpercet faragott az időn. Ők álltak az élen akkor is, amikor a legjobbak csoportja következett, a harmadik helyre pedig a tegnapi harmadik, az amerikai Travis Ganong jött be.

Közülük elsőként Guay rajtolt, szinte végig vezetve, végül 35 századmásodperccel volt gyorsabb Clareynél. Az olasz Christof Innerhofernek és a svájci Patrick Küngnek viszont nem ment, mint ahogyan az egyik pénteki győztes, norvég Kjetil Jansrud is csak az ötödik helyre jött be, míg az amerikai Bode Miller eggyel mögé. Az olasz Dominik Paris ugyan az első időmérőnél vezetett, de aztán ő is visszaesett, s csak hetedikként ért célba.

Svindal is biztatóan kezdett, de több apró hiba miatt végül neki is meg kellett elégednie a hatodik hellyel – pedig a dobogóról is csupán nyolc századmásodperccel maradt le. Ahhoz viszont ez is elég volt, hogy megnyerje a szakági világkupát és átvegye a vezetést az összetett vk-ban. Vele amúgy befejezték az elitcsoport versenyzői is, s bár összesen hetvenen indultak, a hátralévők közül a svájci Silvan Zurbriggen Svindallal holtversenyes hatodik helye volt a legelőkelőbb közülük.

A nőknek a svájci Crans Montanában rendeztek volna ugyancsak lesiklást, ahol indult volna a magyar Miklós Edit is. Csakhogy az elmúlt napokban olyan mennyiségű hó esett a pályára, hogy azt a szervezők többszöri halasztás után sem tudtak letakarítani, ráadásul még a leszálló köd is nehezítette a helyzetüket, így végül törölték a versenyt.

Alpesisí-vk, Kvitfjell (Norvégia)
FÉRFI LESIKLÁS
1. Erik Guay (kanadai) 1:22.17
2. Johan Clarey (francia) +0.35
3. Matthias Mayer (osztrák) +0.57
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Aksel Lund Svindal (norvég) 982 pont
2. Marcel Hirscher (osztrák) 955
3. Alexis Pinturault (francia) 774

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik