Alpesi sí: Ligety imponáló fölénye St. Moritzban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.02. 14:59
A férfiaknál a svájci St. Moritzban óriás-műlesikló, a hölgyeknél pedig a szlovéniai Krjanska Gorán szlalom-futammal folytatódott az alpesi sízők világkupa-sorozata. Előbbieknél a győzelmet az amerikai Ted Ligety, utóbbiaknál a svéd Frida Hansdotter szerezte meg.

A hölgyek versenyénél az első futamot az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte meg, két svédet – 31 századmásodperccel Hansdottert, 63-mal pedig Maria Pietilä-Holmnert – megelőzve. Rajtuk kívül még ketten, az osztrák Marlies Schild és a svéd Anna Swenn-Larsson tudott még egy másodpercen belül célba érni az éllovashoz képest.

Amikor utóbbi sorra került a második futamban, akkor az osztrák Bernadette Schild állt az élen, s Swenn-Larssont is maga mögé tudta szorítani, a testvére, Marlies azonban már összességében egy tizedmásodperccel jobb volt nála. Pietilä-Holmner viszont még a dobogóra sem fért fel.

Hansdotter viszont fél másodperccel is vezetett már, s bár a végén ebből csak öt század maradt, így is át tudta venni a vezetést, amikor már csak Shiffrin volt hátra. Ő viszont az elején hatalmasat rontott, majdnem el is esett, s bár végül célba tudott érni, csak hetedikként zárt. Így viszont Hansdotter élete első vk-sikerét ünnepelhette.

A férfiaknál Ligety hatalmas fölénnyel nyerte az első futamot, több mint egy másodpercet verve a francia Alexis Pinturaultra és az osztrák Marcel Hirscherre. Rajtuk kívül pedig még három olyan versenyző akadt, aki két másodpercen belülre tudott kerülni az amerikaihoz képest.

A második futam rajtja fél órát csúszott a köd miatt, de végül – bár a látási viszonyok nem voltak a legjobbak – elkezdték a viadalt. 19 versenyző után azonban meg kellett szakítani a futamot, annyit romlott a helyzet. Végül azonban sikerült befejezni a versenyt, aminek legkevésbé a norvég Aksel Lund Svindal örült, aki kiesett, s ezzel Hirschernél volt a labda, aki célba érése esetén átvehette a vezetést az összetett világkupában.

Amikor az osztrák következett, akkor a svéd Matts Olsson állt az élen, aki a második futam legjobb idejét produkálta az addig célba érők közül, Hirscher azonban igencsak odapakolta magát, s a svéd idejét is jócskán túlszárnyalva állt az élre, összességében több mint egy másodperces előnnyel.

Ezt az iramot még Pinturault sem bírta, s 15 százados előnyéből végül 18 százados hátránya lett. Ligetinek azonban egy biztonsági futam is belefért volna, ő azonban nyolc századdal még növelni is tudta az előnyét, így végül hatalmas, másfél másodperces fölénnyel, mindkét futamot megnyerve győzött az olimpia előtti utolsó vk-versenyen.

Alpesisí-vk, St. Moritz (Svájc)
FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Ted Ligety (amerikai) 2:38.75
2. Marcel Hirscher (osztrák) +1.51
3. Alexis Pinturault (francia) +1.69
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 955 pont
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 897
3. Alexis Pinturault (francia) 774

Kranjska Gora (Szlovénia)
NŐI MŰLESIKLÁS
1. Frida Hansdotter (svéd) 1:50.17
2. Marlies Schild (osztrák) +0.05
3. Bernadette Schild (osztrák) +0.15
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Maria Höfl-Riesch (német) 1079 pont
2. Tina Weirather (liechtensteini) 943
3. Anna Fenninger (osztrák) 871
...
80. Miklós Edit (magyar) 35

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
4 órája

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Lindsey Vonn újabb vk-versenyt nyert

Téli sportok
2026.01.10. 14:33

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Alpesisí-vk: Tóth Zita kiesett Kranjska Gorán

Téli sportok
2026.01.04. 12:04

Milánó 2026: sérülés miatt lemarad a játékokról az olimpiai bajnok osztrák alpesi síző

Téli sportok
2026.01.02. 22:45

Alpesisí-vk: Tóth Zita nem jutott be a második futamba Semmeringben

Téli sportok
2025.12.28. 16:59
Ezek is érdekelhetik